Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Niké Liga: fölényes győzelemmel mutatkozott be a DAC új edzője – videóval

A szlovák bajnokságban (Niké Liga) hullámzóan szereplő FC DAC 1904 együttese szombat délután hazai pályán folytatta szereplését az Aranyosmarót ellen…

 

Az FC DAC 1904 az újonnan kinevezett Xisco Múnoz debütáló mérkőzésén 3-0-ra legyőzte az Aranyosmarót együttesét. A mérkőzés csendesen csordogált, az első félidő nagy része jelentőse gólhelyzet nélkül ment le, azonban bő öt perccel az első félidő vége előtt Vitális Milán egy váratlan átlövéssel megszerezte a vezetést a szerdahelyieknek. A 21 éves korosztályos válogatott középpályás az első gólját szerezte a DAC színeiben. Három perccel később újból ünnepelhetett a hazai publikum, ugyanis Andzouana bal oldali beadásából Fernard Gouré bólintott a hálóba. A szünetben a hazai csapat kényelmes, kétgólos előnyben volt. A második félidő elején felbátorodtak a vendégek, az addig teljes veszélytelen csapat előtt több felzárkózási lehetőség adódott, melyeket azonban a DAC kivétel nélkül elhárította. A három pont sorsa a 70. percben dőlt el végleg, amikor Andzouna újabb bejátszását követően Bartol Barisic ugyancsak fejjel volt eredményes. A csallóközi egylet a fontos győzelemmel átmenetileg a harmadik helyre kapaszkodott fel, míg az Aranyosmarót továbbra is nyeretlenül sereghajtó a bajnokságban.

A DAC magyar játékosai közül az első gólját szerző Vitális Milán 56 percet töltött a pályán, míg Csinger Márk a súlyos sérülése miatt harcképtelen volt.

FC DAC 1904 – Aranyosmarót 3-0 (2-0)
Gólszerzők: Vitális (39.), Gouré (42.), Barisic (70.), ill.

 

A bajnokság aktuális állása

Standings provided by Sofascore