Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
A Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a Puskás Akadémia vendégeként a magyar bajnokság (OTP Bank Liga) 14. fordulójában…
A Ferencváros vezetőedzője, Dejan Sztankovics véleménye szerint csapata két pontot elhullajtott a Puskás Akadémia ellen:
“Először is szeretnék gratulálni a hazai csapatnak és a játékosaimnak is, jól játszottak. Az első félidőben kontrolláltuk a mérkőzést, gólt is szereztünk, de muszáj volna a meccs vége felé is hasonló koncentráltsággal lennünk. Ezen kívül, ha lehetőségünk van rá, be kell biztosítanunk a győzelmet. Két pontot elveszítettük ma. A második félidőben 15 percig nem mi irányítottuk a játékot, ezen kívül az történt a pályán, amit elvárok.”
“Ha már a mérkőzést elemezzük, bonthatjuk apró részletekre. 1-1 után minden gyors támadásvezetésünket az ellenfél apró faltokkal tördelte. Nem gondolnám, hogy elveszítettük teljes mértékben a fókuszt a második félidőben, viszont 1-1 után a Puskás Akadémia védői nagyon rendezetten helyezkedtek. Nem kockáztattunk eleget. Voltak kapura lövéseink, de ilyenkor több hit kell abban, hogy ezek a lövések be is mehetnek. Az elmúlt mérkőzéseken összesen 8 pontot veszítettünk el, ami a Ferencváros számára igen megrázó. Ezen javítanunk kell a jövőben” – szögezte le a szerb szakember.
“Ha egy olyan fontos mérkőzést játszik az ember, mint a ma esti, akkor csakis arra koncentrálhat. Vannak kiváló embereink a stábban, akik már vasárnap este a Csukaricskire tudnak összpontosítani, de mi csak a Puskás elleni mérkőzés után kezdhetjük el a felkészülést. Egy ottani győzelem fontos a számunkra, hiszen hozzásegíthet minket egy esetleges továbbjutáshoz” – válaszolta a fradi.hu érdeklődésére a közelgő, Csukaricski ellen Ekl-meccs kapcsán.
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…