A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
A magyar bajnokságban (OTP Bank Liga) hullámvölgybe kerülő Ferencváros az Európa-konferencialiga csoportkörében a Csukaricski vendégeként lép pályára…
A Ferencváros vezetőedzője, Dejan Sztankovics a Csukaricski elleni összecsapás előtti sajtótájékoztatóján bizakodóan nyilatkozott az esélyekről:
“Határozott céljaink vannak, és ezekhez tartjuk is magunkat. Az utóbbi időben rendre jó teljesítményt nyújtottunk, de a győzelmek elmaradtak. Holnap egy kemény összecsapás vár ránk, egy kemény ellenféllel szemben. Már többször is elmondtam, hogy ez a csoport Európa Liga-szintű, minden csapat a saját stílusában játszik, és ez alól a Csukaricski sem kivétel. Rendkívüli koncentrációra lesz szükség, ez most a legfontosabb feladatunk. Azt is fontos kiemelni, hogy szinte mindig a legapróbb részletek döntenek, ezért minden eshetőségre és forgatókönyvre felkészültünk. Természetesen szeretnénk minél több gólt szerezni, de először a saját kapunkat kell biztosítanunk. Ebből építkezve pedig megvan az a sebességünk és kreativitásunk a támadójátékunkban, amely hozzásegíthet minket a minél jobb gólkülönbséghez. Ellenfelünk ráadásul szinte tét nélkül játszik, így nyugodtabban léphetnek pályára holnap este.”
“Külön motiváció számomra, hogy a szülővárosom, Nis közelében lépek pályára, sok rokonom és ismerősöm is a helyszínen lesz majd. Az elmúlt két napban sokat készültünk a találkozóra, hiszen a továbbjutás érdekében győznünk kell. Nehéz mérkőzésre számítok, de mindent meg fogunk tenni a három pontért” – tette hozzá a zöld-fehérek szerb csatára, Alekszandar Pesics.
A Ferencváros a következő Ekl-mérkőzését csütörtök este 21 órától vívja a Csukaricski otthonában.
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…
Pályafutása során megfordult a Juventusban és az Interben is…
Szurkolói ankétot tartott a Ferencváros…
Komoly erősítést észül bejelenteni az AEK Athén együttese…
Pályára lép többek között a PSG és a Borussia Dortmund is…
Vincent Kompany – nem csak a győzelmekkel – üzent a kritikusainak…
Kerekesszékbe kényszerült, de már újra játszik…
Egy év alatt kevés lehetőséget kapott…