Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő fővárosiak a következő hetekben megújítanák szélső hátvédjük hamarosan lejáró kontraktusát.
(Photo by NESimages/Giuseppe Maffia/DeFodi Images via Getty Images)
A Sky Sports értesülései szerint az AS Roma mindenképpen megszeretné hosszabbítani Leonardo Spinazzola szerződését. A 30 éves baloldali védő kontraktusa jövő nyáron jár le, amelyet 2026-ig újítanának meg a “farkasok”.
A 24-szeres olasz válogatott labdarúgó 2019-ben érkezett az AS Romához a Juventustól 29,5 millió euróért cserébe. Spinazzola azóta minden versenysorozatot figyelembe véve 128 mérkőzésen kapott lehetőséget a fővárosiaknál, amelyeken 7 gólt és 19 gólpasszt jegyzett.
A 30 éves védő egyetlen címet gyűjtött be a római alakulattal, még 2022 tavaszán nyerte meg az Európa-konferencialiga első kiírását a csapattal.
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…