Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: a sereghajtó legyőzésével hozta a kötelezőt hazai pályán az Atletico Madrid! – videóval

A spanyol bajnokság (La Liga) 16. fordulójának vasárnapi játéknapján az Atletico Madrid a sereghajtó Almeriát látta vendégül.

(Photo by Alvaro Medranda/Quality Sport Images/Getty Images)

A Barcelona elleni rangadó elvesztése után ideális mérkőzésnek ígérkezett az Atletico számára a sereghajtó Almeria elleni hazai mérkőzés. Ennek fényében a “Matracosok” nagyon aktívan is kezdték a mérkőzést, amit jól jelzett Griezmann 6. percben szerzett gólja, igaz ezt les miatt érvénytelenítette a játékvezető. Nem kellett azonban sokat várnia a Metropolitano közönségének, hogy megszülessen az első gól: a 17. percben egy labdaszerzés után Griezmann tette Morata elé a labdát, aki a védőjét és a kapust kicselezve a hláóba talált, 1-0! Mindössze 5 minutummal később megszületett a második hazai találat is: Griezmann tette ki a szélre Llorentéhez a labdát, akinek a centerezésére Correa érkezett teljesen üresen, és közelről a hálóba passzolt, 2-0! A második bekapott gólt követően aztán összekapta magát az Almeria, amely szervezettebb védekezéssel, és éledező támadójátékkal jelezte, hogy nem a szimpatikus vesztes szerepéért érkezett. A játékrész második felében több szögletet is kialakítottak a vendégek, majd a ráadásban Embarba lövését védte hatalmas bravúrral Oblak, megőrizve ezzel csapata kétgólos előnyét a szünetre.

A második félidőben aztán igyekezett még támadóbb felfogásban futballozni a sereghajtó, amit  Arribas és Embarba kísérlete is jelzett, míg az Atletico alaposan megszenvedett azzal, hogy egyáltalán támadásokat tudjanak építeni. A 62. percben aztán egy gólra olvadt a hazaiak előnye, miután egy megpattanó lövést Oblak még hatalmas bravúrral védett, a kipattanót viszont Baptistao közelről a hálóba vágta, 2-1! A szépítést követően sem lassítottak a vendégek, Arribas és Baptistao is tesztelte Oblakot, a szlovén kapus azonban állta a sarat, és megőrizte csapata előnyét. Az Almeria egészen a hármas sípszóig hajtott az egy pontért, de újabb gólt már nem tudtak szerezni, így az Atletico a vártnál talán nehezebben de otthon tartotta a három pontot.

Atletico Madrid – Almeria 2-1 (2-0)
Helyszín:
Metropolitano Stadium Vezette: R. Bengoetxea
Gólszerzők:
Morata (17.), Correa (22.) ill. Baptistao (62.)
Sárga lapok: Koke (90+1.) ill.-
Kiállítás:ill.-

Atletico Madrid: Oblak – Azpilicueta (Gimenez 75.), Witsel, Savic – Lino (Riquelme 75.), de Paul (Saúl 61.), Koke, Griezmann, Llorente – Correa (Molina 75.), Morata (Depay 60.) Vezetőedző: Diego Simeone

Almeria: Maximiano – Chumi, Gonzalez, Montes, Akieme – Pozo (Puigmal 85.), Lopy, Robertone (Baba 85.), Embarba (Ramzani 85.) – Baptistao, Arribas Vezetőedző: Gaizka Garitano

A mérkőzés összefoglalója:

A 16. forduló eredményei és további programja:

Péntek:
Getafe – Valencia 1-0

Szombat:
Alaves – Las Palmas 0-1
Real Betis – Real Madrid 1-1
Villarreal – Real Sociedad 0-3
Mallorca – Sevilla 1-0

Vasárnap:
Atletico Madrid – Almeria 2-1
16:15 Granada – Athletic Bilbao (Tv: Spíler 2)
18:30 Cádiz – Osasuna (Tv: Spíler 2)
21:00 Barcelona – Girona (Tv: Spíler 2)

Hétfő:
21:00 Rayo Vallecano – Celta Vigo (Tv: Spíler 2)

A bajnokság aktuális állása:

Standings provided by Sofascore