Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: a Newcastle United után a Chelseat is legyőzte az Everton gárdája! – videóval

Az angol bajnokság (Premier League) 16. fordulójának vasárnapi játéknapján az Everton a Chelsea együttesét látta vendégül.

(Photo by Chris Brunskill/Fantasista/Getty Images)

Az elmúlt négy bajnokijából hármat megnyerő Everton gárdája az igencsak hullámzó teljesítményt nyújtó Chelsea gárdáját fogadta a Goodison Parkban. Az első félidő igencsak kiegyenlített játékot hozott a felek között, amely nagy iramban telt, de nem hozott túl sok helyzetet. Az első nagyobb lehetőség a 14. percben alakult ki, amikor Palmer egy távoli lövéssel a jobb felsőt vette célba, de Pickford bravúrral hárítani tudott. A hazaiak első nagyobb helyzete a 25. minutumban alakult ki, ekkor Harrison a 16-os vonaláról félfordulatból húzta Sánchez kapujára a labdát, de kevéssel célt tévesztett. Ezeken kívül viszont többnyire csak blokkolt lövésekig jutottak a felek, így gól nélküli döntetlennel vonulhattak szünetre a felek.

A második játékrészben aztán nem kellett sokat várni az első nagy lehetőségre: az 50. percben McNeil vette át a labdát a tizenhatos vonalánál, majd a jobb alsót vette célba, de Sánchez nagy bravúrral leért a lövésre. Nem sokkal később viszont már a spanyol kapus sem tudott segíteni: az 55. percben Calvert-Lewn kapott kiváló labdát, a kimozduló Sánchez viszont még védeni tudott, de a kipattanó Doucouré elé került, aki az üresen maradt kapuba bombázott, 1-0! A bekapott gólt követően a Chelsea át tudta venni a kezdeményezést, de ez meddő labdabirtokláson kívül helyzetek formájában nem igazán mutatkozott meg. A véghajrára fordulva a Chelsea többször is teljesen be tudta szorítani az Evertont, de a 92. percben lezárult a három pont sorsa. Egy szöglet után ugyanis a kipattanót Dobbin vágta 14 méterről a hálóba, 2-0! Az Everton így sorozatban harmadik bajnokiján gyűjtötte be a három pontot, és ezzel 4 pontra eltávolodtak a kiesőzónától.

Everton – Chelsea 2-0 (0-0)
Helyszín:
Goodison Park Vezette: M. Oliver
Gólszerzők:
Doucouré (55.), Dobbin (90+2.) ill.-
Sárga lapok: Gueye (16.), Branthwaite (59.) ill. Palmer (20.), Mudryk (73.)
Kiállítás:ill.-

Everton: Pickford – Mykolenko, Branthwaite, Tarkowski, Young (Patterson 41.) – McNeil, Gueye (Onana 46.), Garner, Harrison (Dobbin 87.) – Doucouré – Calvert-Lewin (Beto 67.) Vezetőedző: Sean Dyche

Chelsea: Sanchez (Petrovic 84.) – James (Colwill 27.), Disasi, Badiashile, Cucurella (Maatsen 84.) – Fernandez (Sterling 67.), Caicedo – Palmer, Gallagher, Mudryk – Broja (Jackson 67.) Vezetőedző: Mauricio Pochettino

A mérkőzés összefoglalója:

A 16. forduló eredményei és további programja:

Szombat:
Crystal Palace – Liverpool 1-2
Brighton – Burnley 1-1
Manchester United – Bournemouth 0-3
Sheffield United – Brentford 1-0
Wolverhampton – Nottingham Forest 1-1
Aston Villa – Arsenal 1-0

Vasárnap:
Everton – Chelsea 2-0
Fulham – West Ham United 5-0
Luton Town – Manchester City 1-2
17:30 Tottenham – Newcastle United (Tv: Spíler 1)

A bajnokság aktuális állása:

Standings provided by Sofascore