Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: Son és Richarlison vezérletével magabiztos győzelmet aratott a Tottenham a Newcastle ellen! – videóval

Az angol bajnokság (Premier League) 16. fordulójának zárásaként a Tottenham és a Newcastle United csapott össze egymással.

(Photo by Justin Setterfield/Getty Images)

Két sérülésektől alaposan megtizedelt csapat nézett farkasszemet egymással a 16. forduló rangadóján. A Newcastle és a Tottenham legutóbbi összecsapása ráadásul igen emlékezetesre sikeredett, hiszen a „Szarkák” hazai pályán 6:1-re semmisítették meg a Spurst, ráadásul az előző szezonban idegenben is le tudták győzni a londoni együttest, így bőven volt miért visszavágnia a „Sarkantyúsoknak”. A találkozó igen nagy iramban kezdődött, és az első lehetőségek a Newcastle előtt adódtak: a 7. percben Guimaraes lövése kerülte el kevéssel Vicario kapuját, majd nem sokkal később Gordon centerezésénél mentett hatalmasat Ben Davies, így a hosszún érkező Isak nem tudta a hálóba lőni a labdát. Az első nagy hazai lehetőség a 18. minutumban alakult ki, amikor Romero fejesét Almiron a gólvonalról vágta ki. A 26. percben aztán megszerezte a vezetést a Tottenham: egy formás akció végén Son verte meg a szélen Trippiert, majd a centerezése Udogiet találta meg, aki közelről a kapuba pofozta a labdát, 1-0! A 34. percben közel járt az egyenlítéshez a Newcastle Almiron révén, de Vicario hatástalanítani tudta a próbálkozást. Nem sokkal később viszont már megduplázta előnyét a Tottenham! Ismét Son kapott labdát a szélen, aki újból megverte Trippiert, a középre tett labdája pedig ezúttal Richarlisont hozta ziccerbe, aki nem hibázott, 2-0! A 41. percben Brennan Johnson növelhette volna még tovább a különbséget, a jobb alsóba tartó labdája azonban centikkel a kapufa mellett zúgott el.

A második játékrész első felében aztán el is döntötte a három pont sorsát a Tottenham! A 60. percben Pedro Porro adott kiváló labdát Richarlisonnak a tizenhatoson belül, ahol a brazil támadó a rosszul kimozduló Dubravka mellett a hálóba passzolta a labdát, 3-0! A 63. percben majdnem a 4. találat is megszületett, Brennan Johnson lövése azonban a kapufa belső éléről is kifelé pattant. A 76. minutumban Pedro Porro egy szép cselt követően a gólpassza után a gólszerzéssel is megpróbálkozott, de Dubravka leért a jobb alsóba tartó lövésére. A 83. percben aztán Son tudta megfutni a Newcastle védelmét, majd Dubravka elkaszálta őt, így büntetőt ítélt a játékvezető. A labda mögé maga a sértett állt, aki magabiztosan értékesítette a tizenegyest, így a két gólpassza után egy góllal is feliratkozott az eredményjelzőre, 4-0! A 88. percben Skipp lőhetett 5 méterről ziccerhelyzetben, de a kapujából kirontó Dubravka jól zárta a szöget, és megakadályozta az 5. gól megszületését, majd nem sokkal később Son lövése kerülte el kevéssel a szlovák hálóőr kapuját. A ráadásban legalább a szépítés összejött a “Szarkáknak”, miután Wilson passzából Joelinton lőtt gólt a tizenhatos vonaláról, 4-1! Ez viszont a végkimenetelen nem változtatott már semmit, így a Tottenham 5 nyeretlen meccs után ismét begyűjtötte a három pontot.

Tottenham – Newcastle United 4-1 (2-0)
Helyszín:
Tottenham Hotspur Stadium Vezette: C. Kavanagh
Gólszerzők:
Udogie (26.), Richarlison (38., 60.), Son (85. – büntető) ill. Joelinton (90+1.)
Sárga lapok: Romero (80.) ill. Lascelles (59.), Joelinton (69.), Trippier (83.)
Kiállítás:ill.-

Tottenham: Vicario – Udogie, Davies, Romero, Porro – Sarr (Höjbjerg 73.), Bissouma (Skipp 86.) – Richarlison (Lo Celso 73.), Kulusevski, Johnson (Gil 86.) – Son (Donley 90+1.) Vezetőedző: Ange Postecoglou

Newcastle United: Dubravka – Trippier (Krafth 86.), Lascelles, Schar, Livramento (Hall 74.) – Miley, Guimaraes, Joelinton – Almiron (Longstaff 64.), Isak (Wilson 64.), Gordon (Ritchie 74.) Vezetőedző: Eddie Howe

A mérkőzés összefoglalója:

A 16. forduló eredményei és további programja:

Szombat:
Crystal Palace – Liverpool 1-2
Brighton – Burnley 1-1
Manchester United – Bournemouth 0-3
Sheffield United – Brentford 1-0
Wolverhampton – Nottingham Forest 1-1
Aston Villa – Arsenal 1-0

Vasárnap:
Everton – Chelsea 2-0
Fulham – West Ham United 5-0
Luton Town – Manchester City 1-2
Tottenham – Newcastle United 4-1

A bajnokság aktuális állása:

Standings provided by Sofascore