Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: kétgólos előnyről bukott pontokat a Manchester City! – videóval

Az angol bajnokság (Premier League) 17. fordulójának szombati játéknapján a címvédő Manchester City a Crystal Palacet fogadta.

(Photo by Shaun Botterill/Getty Images)

Az előző fordulóban visszatért a győzelmi ösvényre a Luton Town ellen a Manchester City együttese, amely hétközben tartalékosan felállva is megőrizte hibátlan mérlegét a Bajnokok Ligájában, így úgy tűnt, hogy a legutóbbi 5 meccséből 4-et is elveszítő Crystal Palace ellen újabb lépést tehet a helyes irányba Pep Guardiola csapata. Erling Haaland ezen a mérkőzésen sem állt a spanyol mester rendelkezésére, ám ezúttal úgy tűnt, hogy ez nem okoz akkora problémát. A címvédő ugyanis már az 5. percben közel járt ahhoz Álvarez révén, hogy megszerezzék a vezetést, Dean Henderson azonban nagy bravúrral hárítani tudta a próbálkozást. A félidő közepén viszont már az angol kapus is tehetetlen volt, Foden passzából Grealish tudott eredményes lenni a 24. percben, 1-0! A szünetig egy kivételtől eltekintve nem alakult ki nagy bonyodalom a City kapuja előtt, de a 42. percben Ederson majdnem kiállíttatta magát, de a büntetőterületen kívüli szabálytalanságát végül megúszta egy sárga lappal és egy kaput elkerülő lövéssel.

A második játékrész elején ismét nagyobb lett a Manchester City nyomása, ezt először Álvarez szabadrúgásgólja jelezte, amit végül Rodri helyezkedése miatt les címén érvénytelenített a játékvezető. Az 54. percben viszont már szabályos gólt ünnepelhetett az Etihad közönsége, miután Rico Lewis volt eredményes, 2-0! Ezzel sokáig úgy tűnt, hogy a City el is döntötte a 3 pont sorsát, de a véghajrára fordulva ismét nyílttá vált a mérkőzés, mivel mondhatni szinte a semmiből szépítettek a vendégek Mateta kotorta be ugyanis közvetlen közelről Schlupp centerezését, 2-1! A hazaiak aztán egészen az utolsó pillanatokig még így is nyeregben érezhették magukat, a 93. percben viszont büntetőt ítélt a játékvezető Foden szabálytalanságát követően, a labda mögé álló Olise pedig nem remegett meg, 2-2! Ezzel a Palace elhozott egy pontot az Etihadból, míg a City a legutóbbi 6 fordulóban a lehetséges 18 pontból mindössze hetet gyűjtött be.

Manchester City – Crystal Palace 2-2 (1-0)
Helyszín:
Etihad Stadion Vezette: J. Gillett
Gólszerzők:
Grealish (24.), Lewis (54.) ill. Mateta (76.), Olise (90+5. – büntető)
Sárga lapok: Ederson (42.) ill. Andersen (40.)
Kiállítás:ill.-

Manchester City: Ederson – Gvardiol, Aké, Dias, Walker – Lewis (Stones 90+6.), Rodri, Grealish, Foden, Silva – Alvarez Vezetőedző: Pep Guardiola

Crystal Palace: Henderson – Clyne (Eze 90+1.), Ward (Ozoh 34.), Andersen, Guehi, Mitchell – Olise, Riedewald (Ahamada 81.), Richards, Schlupp (Franca 81.) – Mateta Vezetőedző: Roy Hodgson

A mérkőzés összefoglalója:

A 17. forduló eredményei és további programja:

Péntek:
Nottingham Forest – Tottenham 0-2

Szombat:
Bournemouth – Luton Town – Félbeszakadt
Chelsea – Sheffield United 2-0
Manchester City – Crystal Palace 2-2
Newcastle United – Fulham 3-0
18:30 Burnley – Everton (Tv: Spíler 1)

Vasárnap:
15:00 Arsenal – Brighton (Tv: Spíler 1)
15:00 Brentford – Aston Villa
15:00 West Ham United – Wolverhampton
17:30 Liverpool – Manchester United (Tv: Spíler 1)

A bajnokság aktuális állása:

Standings provided by Sofascore