MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) 17. fordulójában a Dejan Sztankovics vezette Ferencváros a Márton Gábor által irányított Zalaegerszeget fogadta a Groupama Arénában…
A mérkőzés első nagy helyzete a Ferencváros előtt adódott. A 14. percben Pesic ugratta ki Lisztes Krisztiánt, aki kicselezte Várkonyit, majd a lövését végül a kapujából kilépő Dombó hárítani tudta. A 18. percben Bedi szánta el magát egy távoli próbálkozásra, Dibusz Dénes könnyedén védte a lövést. Az első játékrész során végül nem született gól egyik csapat részéről sem.
A fordulást követően viszont gyorsan megszerezte a vezetést a Fradi. Az 51. percben Civic passzolt Pesichez, akinek még blokkolták a lövését, majd a kipattanót Lisztes már a hálóba gurította. A 76. percben növelte előnyét Dejan Sztankovics legénysége. Abu Fani szögletébe Lisztes csúsztatott bele, a labda Aaneba elé került, aki először levette azt, majd öt méterről a kapuba lőtt. A mérkőzés végeredménye a 86. percben állt be, egy rendkívül gyönyörű támadása végén Ben Romdhane vette be Dombó Dávid kapuját. A Ferencváros teljesen megérdemelten tartotta otthon a három pontot.
Ferencváros – Zalaegerszeg 3-0 (0-0)
Helyszín: Groupama Aréna (Budapest); Vezette: Káprály Mihály
Gólszerzők: Lisztes (51.), Aaneba (76.), Ben Romdhane (86.) ill. –
Sárga lap: Lisztes (89.) ill. Evangelou (39.)
Kiállítva: – ill. –
Ferencváros: Dibusz – Pászka, Cissé, Aaneba, Civic – Abu Fani (Gojak 80.), Besic (Baráth 68.) – Marquinhos (Kehinde 90.), Zachariassen (Tokmac 90.), Lisztes – Pesic (Ben Romdhane 80.). Vezetőedző: Dejan Sztankovics
Zalaegerszeg: Dombó – Lesjak, Várkonyi, Medgyes – Sankovic – Mim (Meshack 55.), Bedi, Szendrei (Szalay 55.), Sajbán – Németh (Croizet 32.). Vezetőedző: Márton Gábor
A 17. forduló végeredményei és további programja:
Szombat:
Fehérvár – Paks 3-0
Kisvárda – Újpest 4-0
Diósgyőr – MTK Budapest 3-3
Vasárnap:
Kecskemét – Debrecen 1-1
Ferencváros – Zalaegerszeg 3-0
18:00 Puskás Akadémia – Mezőkövesd (Tv: Duna World)
A bajnokság aktuális állása:
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….