Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: hatalmas fölénnyel verte meg az Arsenal a Brightont – videóval

Az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 17. fordulójában az Arsenal a Brighton & Hove Albion csapatát fogadta az Emirates stadionban. Az Ágyúsok hatalmas fölényben játszottak, rég nem focizták le ennyire a Sirályokat. A rengeteg helyzetet azonban nem igazán tudta gólra váltani az Arsenal, de végül így is simán. 2-0-ra győztek a hazaiak.

(Photo by Stuart MacFarlane/Arsenal FC via Getty Images)

Nem sokszor fordult még elő ebben a szezonban, hogy teljesen lejátsszák a pályáról a Brightont, azonban ez az Arsenalnak az első félidőben sikerült. A hatalmas fölény ellenére azonban egyszerűen nem tudtak betalálni, ami egy idő után már frusztrálta is a londoniakat. Különösen Saka volt aktív az első játékrészben, de minden próbálkozása pontatlan volt. A 14. percben pont Saka kapott jó labdát a tizenhatoson belül, de az egyik védő blokkolta a lövését, majd egy perccel később Ödegaard vállalt el egy lövést a tizenhatoson kívülről, és csak kicsivel lőtt a kapu bal oldala mellé. A 23. percben Gabriel ugrott a legmagasabbra, majd kapura fejelte a labdát, de Verbruggen bravúrral védeni tudott. A 32. percben a Martinelli kapta meg Saka passzát, de a lövés pontatlanra sikerült, kapu fölé szállt. A 39. percben ismét Martinelli volt jó helyen, és lecsapott a védelem mögé belőtt labdára, amit a kapu közepe felé lőtt, de Verbruggen bravúros mozdulattal védeni tudott, a kipattanót pedig Havertz kapta meg, de az ő lövését blokkolták. A 46. percben Ödegaard a tizenhatoson kívülről lőtt kapura, de az egyik védő belelépett a lövésbe, majd három perccel később szintén a norvég került helyzetbe, de inkább lepasszolta a labdát Sakának, akinek a lövése végül a kapu fölé szállt. A csapatok végül gól nélküli döntetlennel vonultak le a szünetre.

A második félidőben sem változott a játék képe, nagyon dominált az Arsenal, de továbbra is elpuskázták a lehetőségeiket. Az 53. percben végre megtört a jég, és csak sikerült megszereznie a hazaiaknak a vezetést: Martinelli szöglete után Gabriel Jesus előtt nyílt üres terület, majd simán fejelhetett, így a labda a hálóbban kötött ki. A máskor labdabirtokló játékot játszó Brighton alig tudta megtartani a labdát, ha mégis, akkor nagyon könnyen eladták. A 69. percben egy szögletet követően White fejelte kapura a labdát, de egy védő blokkolni tudta a próbálkozást. A 74. percben Ödegaard szerezte meg a labdát a kapu előterében és meg is célozta a kapu bal felső sarkát, de Verbruggen védése még szebb volt, sikerült kapu fölé ütnie a labdát. A 83. percben jött ez első nagy helyzete a Brightonnak, amivel ki is egyenlíthetett volna a vendégcsapat, amikor Mitoma beadását lőtte csak pár centivel mellé Gross. A 84. percben Rice tört magának utat a kapu előterébe egy hatalmas szólóval, majd lőtt is, de a kapu jobb oldalába tartó lövésre Verbruggen hatalmas bravúrral hárította. A 88. percben azonban lezárta az Arsenal a mérkőzést, amikor egy remek indítás után Nketiah tette le tökéletesen a labdát Havertz elé, a német pedig a kapu jobb alsó sarkába lőtt. A 94. percben a sérüléséből visszatérő Smith Rowe érkezett kiválóan a labdára a tizenhatoson és azonnal rá is lőtte Verbruggen ezt is védte. Az eredmény már végül nem változott, a Brighton se tudott szépíteni.

Arsenal – Brighton 2-0 (0-0)
Helyszín: Emirates stadion (London) Vezette: Tim Robinson
Gólszerzők: Gabriel Jesus (53.), Havertz (88.) ill
Sárga lap: White (38.), Arteta (43.) ill Mitoma (43.), Gilmour (76.), Gross (89.)
Kiállítás: – ill

Arsenal: Raya, Gabriel, Saliba, Zincsenko (Kiwior, 90+3.), White, Rice, Havertz (Smith Rowe, 89.), Ödegaard, Gabriel Jesus (Nketiah, 81.), Martinelli (Trossard, 81.), Saka (Nelson, 89.). Menedzser: Mikel Arteta

Brighton: Menedzser: Verbruggen, Dunk, van Hecke, Milner (Igor, 60.), Veltman (Hinshelwood, 27.), Lallana (Buonanotte, 60.), Gilmour, Gross, Ferguson (Joao Pedro, 60.), Mitoma, Adingra (Welbeck, 79.). Menedzser: Roberto De Zerbi

A 17. forduló eredményei és további programja:

Péntek:
Nottingham Forest – Tottenham 0-2

Szombat:
Bournemouth – Luton Town – Félbeszakadt
Chelsea – Sheffield United 2-0
Manchester City – Crystal Palace 2-2
Newcastle United – Fulham 3-0
Burnley – Everton 2-0

Vasárnap:
Arsenal – Brighton 2-0
Brentford – Aston Villa 1-2
West Ham United – Wolverhampton 3-0
17:30 Liverpool – Manchester United (Tv: Spíler 1)

A bajnokság aktuális állása:

Standings provided by Sofascore