Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: hiába játszott végig nagy fölényben a Liverpool, nem tudták legyőzni a Manchester Unitedet! – videóval

Az angol bajnokság (Premier League) 17. fordulóját a Liverpool és a Manchester United rangadója zárta.

(Photo by John Powell/Liverpool FC via Getty Images)

Komoly fölényben játszott a teljes első félidőben a Liverpool együttese, amit jól mutat, hogy az első 45 perc során 16 alkalommal vállalkoztak lövéssel, míg a vendégek mindössze kétszer. A „Vörös Ördögök” ugyanis saját kapujuk elé letáborozva, az ellentámadásokban bízva a biztos védekezést helyezték előtérbe. Ez a taktika igen jól bevált a szünetig, ugyanis a Liverpool játékosok lövéseinek nagy része vagy pontatlan volt, vagy pedig elhalt a blokkokban. A legnagyobb lehetőséget a 28. percben alakította ki a hazai gárda, amikor egy szöglet után van Dijk fejelhetett kapura, de Onana elérte a léc alá tartó labdát, így gól nélküli döntetlennel zárult az első játékrész.

A második félidőben sem változott a játék képe, a Liverpool fölénye azonban sokáig nem hozott ígéretes lehetőséget. Az első veszélyes helyzet a 66. percben alakult ki, amikor Salah gurítása után Alexander-Arnold lőtt 20 méterről, de a próbálkozása centikkel a jobb kapufa mellett zúgott el. Nem sokkal később a Manchester United első nagy helyzete is kialakult: egy kontra végén McTominay passzolt Höjludnhoz, aki 12 méterről lőtt, de Alisson jól zárta a szöget és bravúrral hárított. A 70. minutumban Salah tört be a tizenhatoson belülre, majd egy csel után a hosszú alsót vette célba, de Onana védeni tudott a levegőben megnyúlva. A véghajrában is megmaradt a Liverpool nyomása, de nem tudták feltörni a vendégek védekezését. A 94. percben aztán Dalot pillanatok alatt begyűjtött két sárgát, így emberelőnyben fejezte be a meccset a Liverpool, ezzel viszont már nem tudtak élni, így a szezon folyamán először nem nyert hazai pályán Jürgen Klopp csapata.

Liverpool – Manchester United 0-0 (0-0)
Helyszín:
Anfield Road Vezette: M. Oliver
Gólszerzők:
ill.-
Sárga lapok: Nunez (21.), Endo (45+2.) ill. Mainoo (27.), Amrabat (35.), Shaw (88.), Rashford (90+2.), Dalot (90+4.)
Kiállítás:ill. Dalot (90+4.)

Liverpool: Alisson – Tsimikas, van Dijk, Konaté, Alexander-Arnold – Gravenberch (Gakpo 61.), Endo, Szoboszlai (Gomez 61.) – Diaz (Jones 78.), Nunez (Elliott 78.), Salah Vezetőedző: Jürgen Klopp

Manchester United: Onana – Dalot, Varane, Evans, Shaw – Mainoo (Pellistri 82.), McTominay, Amrabat – Antony (Mejbri 82.), Höjlund, Garnacho (Rashford 71.) Vezetőedző: Erik ten Hag

A mérkőzés összefoglalója:

A 17. forduló eredményei:

Péntek:
Nottingham Forest – Tottenham 0-2

Szombat:
Bournemouth – Luton Town – Félbeszakadt
Chelsea – Sheffield United 2-0
Manchester City – Crystal Palace 2-2
Newcastle United – Fulham 3-0
Burnley – Everton 0-2

Vasárnap:
Arsenal – Brighton 2-0
Brentford – Aston Villa 1-2
West Ham United – Wolverhampton 3-0
Liverpool – Manchester United 0-0

A bajnokság aktuális állása:

Standings provided by Sofascore