Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ferencváros: “Mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy mit képviselünk”

A Ferencváros 3-0-s győzelmet aratott a Zalaegerszeg ellen a magyar bajnokság (OTP Bank Liga) utolsó őszi fordulójában…

A Ferencváros vezetőedzője, Dejan Sztankovics elégedetten nyilatkozott a magabiztos győzelmet követően:

“A vége nagyon is jó lett. Sok játékosom hiányzik, karrierem elmúlt 5-6 évében először fordult elő, hogy ilyen nehéz helyzettel kellett megbirkóznom. A vasárnap pályára lépett játékosok közül többen nem voltak 100 százalékos állapotban. Ez a csapatszellem, amit láthattunk a pályán, gratuláció illeti a játékosaimat. A Fiorentina elleni siker sok energiát kivett a csapatból, de vasárnap kizárólag a győzelemért játszottunk. Szerencsére sikerült kapott gól nélkül lehoznunk a bajnokit, köszönhetően a kapusunknak. Úgy gondolom, lőhettünk volna további gólokat is.”

“Az egyik legfontosabb feladata egy vezetőedzőnek, hogy motiválja a csapatot. Először is tudnia kell az edzőnek, hogy mi is az a klub, amit képvisel, a játékosoknak is érteniük kell ezt. Ugyanúgy kell állnunk minden egyes ellenfelünkhöz. Emellett fontos a regeneráció, a kikapcsolódás is, pénteken például vízilabdáztak a fiúk az edzésen. Még egyszer mondom, mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy mi is az a klub, amit képvisel” – tette hozzá.

“Éppen itt volt az ideje, hogy gólt lőjön, hiszen sok lehetőséget elszalasztott eddig… A viccet félretéve, ő egy zseniális játékos, örülök neki, hogy sikerült betalálnia a ZTE ellen” – mondta a vezetőedző az első gólját szerző Mohamed Ali Ben Romdhane teljesítményéről.