Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…
Így értékeltek a vezetőedzők a Boca-River derbi után…
Az Ajax két elmaradt meccs után újra játszott, de nyeretlen maradt…
Szombaton még négy-négy angol és olasz bajnokit is figyelemmel követhetünk, ráadásul mindkét élvonalban lesz egy komoly rangadó is, a Liverpool az Arsenalt, míg az AS Roma a Napolit látja vendégül. A spanyol élvonalban egyetlen mérkőzést rendeznek, még a 4. fordulóból elhalasztott Atlético Madrid – Sevilla rangadót pótolják a mai nap folyamán. Az angol másodosztályból is közvetítenek két mérkőzést hazánkban, valamint a Karim Benzema fémjelezte Al-Ittihad találkozóját is figyelemmel követhetjük.
A SZOMBATI FUTBALLPROGRAM:
PREMIER LEAGUE, 18. FORDULÓ
13:30 West Ham United – Manchester United (Tv: Spíler1)
16:00 Luton – Newcastle United (Tv: Match4)
16:00 Tottenham – Everton (Tv: Spíler1)
18:30 Liverpool – Arsenal (Tv: Spíler1)
LA LIGA, 4. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
16:15 Atlético Madrid – Sevilla (Tv: Spíler2)
SERIE A, 17. FORDULÓ
12:30 Frosinone – Juventus (Tv: Sport 2)
15:00 Bologna – Atalanta (Tv: Sport 2)
18:00 Inter – Lecce (Tv: Sport 1)
20:45 AS Roma – Napoli (Tv: Sport 2)
ANGOL CHAMPIONSHIP, 23. FORDULÓ
13:30 Leeds United – Ipswich (Tv: Match4)
16:00 Stoke City – Millwall (Tv: Aréna 4)
SAUDI PRO LEAGUE, 18. FORDULÓ
19:00 Al-Ittihad – Al-Raed (Tv: Spíler2)
Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…
Így értékeltek a vezetőedzők a Boca-River derbi után…
Az Ajax két elmaradt meccs után újra játszott, de nyeretlen maradt…
Az angol játékos nyerni akar mindenképpen
Nico Williams hiányát is elbírta a csapat!
Pep Guardiola dührohamot is kapott azonnal…
A Blackburn csatárának a szája a Preston játékosának nyakánál volt
Gólgazdag összecsapáson a hosszabbításban tudta megnyerni a mérkőzést a Gyógyszertáriak…
Továbbra is mindkét csapat veretlen a szezonban
Ezzel megfordította a mérkőzést!
Ez volt a firenzei együttes első győzelme a szezonban…
Március óta először szerzett gólt
A magyar légiós szerint jól reagált a csapat a váratlan vereségre…
Redzic Damir hosszabbításbeli duplája döntött…
Az edző ismét kitért a City ellen folyó 115 vádpont miatti vizsgálatra
Az olasz edző fiatal játékosának szerepéről beszélt a Real Madridban
Eseménydús mérkőzést játszott a Portland Timbers…