Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: Jürgen Klopp elmaradt tizenegyest kért számon a játékvezetőn

A Liverpool és az Arsenal 1-1-es döntetlent játszott egymással az angol bajnokság (Premier League) 18. fordulójában…

(Photo by Chris Brunskill/Fantasista/Getty Images)

A Liverpool német menedzsere, Jürgen Klopp nem rejtette véka alá csalódottságát, hogy az első félidőben nem ítéltek tizenegyest csapata javára, miután egy játékhelyzetben Martin Ödegaard kézzel ütött bele a labdába a tizenhatoson belül.

Nem tudom, hogy a játékvezető látta-e, mi történt, de ha megnézem a jelenetet, akkor nem értem, hogy miért nem kaptunk tizenegyest. Gondolom, valaki majd megint megpróbálja elmagyarázni, hogy ez miért nem volt tizenegyes, de előre is sok sikert kívánok neki. Nem tudom, hogy a játékvezető hol helyezkedett, azt viszont nem értem, hogyha a VAR-szobában ezt látják, akkor senki sem gondolja úgy, hogy esetleg ezt meg kellene mutatni a bírónak is?”

Bár az Arsenal egyes játékosai is elismerték, hogy tizenegyest kellett volna adni az eset miatt, a játékvezetői bizottság (PGMOL) szerint nem történt hiba, mivel álláspontjuk szerint az Arsenal játékosának kezét elcsúszás közben érintett a játékszer, emiatt a VAR részéről sem volt indokolt, hogy közbelépjen.

A döntetlennel a listavezető Arsenal a tabella élén megtartotta egypontos előnyét az üldöző Liverpoollal szemben.