Jól sikerült a főpróba az Európa-ligára!
Hosszú távra kötelezte el magát a csapatnál!
Otthonától távol is élvezte a látottakat…
A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
A Bundesliga 21. fordulójának enyitómérkőzése Mainz városában volt, Thomas Tuchel csapata a Hannovert látta vendégül.
Egymás mellett található a két csapat a tabellán, az akkor kilencedik Mainz azonban az Europa Liga helyekről is álmodozhatott, míg a Hannover a középmezőnyben foglalt helyet. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott. A vendégeknél volt kissé többet a játékszer, azonban a Mainz próbálkozott több kapuralövéssel. A mérkőzés ezen részében azonban nem esett gól.
A fordulást követően nem kellett sokat várni az első találatra. A középpályán Nicolai Müller indult meg, majd egy remek ütempasszal kiugratta a fiatal Yunus Mallit, aki a védők mögól kilépve a jobbfelsőbe bombázott. A Hannover a félidő elején nem igazán volt veszélyes a kapura, a végén azonban próbálkoztak, de gólig nem jutottak el. A hosszabbításban növelte előnyét a haza csapat, a necserélt Maxim Choupo-Moting volt eredményes. A Mainz ezzel a sikerrel momentán a hetedik helyen tartózkodik, pontszámban beérve a Mönchengladbachot és a Wolfsbugot.
Bundesliga 21. forduló, péntek:
1.FSV Mainz 05 – Hannover 96: 2-0
Gólszerzők: Malli 51. Choupo-Moting 90+4
Galeß
Jól sikerült a főpróba az Európa-ligára!
Hosszú távra kötelezte el magát a csapatnál!
Otthonától távol is élvezte a látottakat…
A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Lépéselőnyben az Athletico Paranaense…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”