Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…
Így értékeltek a vezetőedzők a Boca-River derbi után…
Az Ajax két elmaradt meccs után újra játszott, de nyeretlen maradt…
Egyetlen bajnokit rendeztek Itáliában. A Serie A 24. fordulójában rangadóra került sór Firenzében, ahol az Inter vendégszerepelt.
Fiorentina – Inter 1-2 (0-1)
g.: Cuadrado (46.) ill.: Palacio (34.), Icardi (65.)
Jó hírt hozott a hétvége Firenzébe, ugyanis visszatérhetett Mario Gomez, aki ezúttal a kispadon kezdett. Eleinte csak kóstolgatták egymást a csapatok, az első negyedóra jobbára helyzet nélkül csorgott le, mígnem Rodrigo Palacio megunta a tétovaságot, a kapufát lőtte szét, ám a kipattanóból Fredy Guarín mellélőtt. Az idő előrehaladtával fölénybe került az Inter, de újabb helyzetet csak a félórához közelítve jegyezhettünk fel, ekkor Diego Milito lőhetett, de mellé. Mintegy hat perccel később már nem kegyelmezett Palacio, az argentin csatár Guarín beadását bombázta a léc alá. A szünet előtt nem sokkal viszon Handanovic volt munkába egy remek firenzei támadás végén Vargas lövésénél. Fordulás után azonnal egalizáltak a „violák”. Cuadrado volt szemfüles, és tizennyolcról kilőtte jobb alsót. A Fiorentina átvette a kezdeményezést, ami több veszélyt is hordozott magában, ám rendre pontatlanul céloztak Vincenzo Montella tanítványai. És ahogy az lenni szokott, a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat, ugyanis Icardi remek ütemben érkezett Nagatomo labdájára, és közelről lőtt a bal alsóba. A folytatásban is próbálkozott becsülettel a hazai együttes, akiknél csereként visszatért Mario Gomez, de ő sem tudott segíteni. Nem sokkal később Icardi újabb gólt szerezhetett volna, de alig fejelt mellé. A lefújásig még mindkét oldalon akadtak lehetőségek, az eredmény azonban nem változott, így Walter Mazzari fiai sorozatban második sikerükkel feljöttek a tabella ötödik pozíciójába, míg a Forentina a negyedik helyen vesztegel.
Gavalovits Sándor
Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…
Így értékeltek a vezetőedzők a Boca-River derbi után…
Az Ajax két elmaradt meccs után újra játszott, de nyeretlen maradt…
Az angol játékos nyerni akar mindenképpen
Nico Williams hiányát is elbírta a csapat!
Pep Guardiola dührohamot is kapott azonnal…
A Blackburn csatárának a szája a Preston játékosának nyakánál volt
Gólgazdag összecsapáson a hosszabbításban tudta megnyerni a mérkőzést a Gyógyszertáriak…
Továbbra is mindkét csapat veretlen a szezonban
Ezzel megfordította a mérkőzést!
Ez volt a firenzei együttes első győzelme a szezonban…
Március óta először szerzett gólt
A magyar légiós szerint jól reagált a csapat a váratlan vereségre…
Redzic Damir hosszabbításbeli duplája döntött…
Az edző ismét kitért a City ellen folyó 115 vádpont miatti vizsgálatra
Az olasz edző fiatal játékosának szerepéről beszélt a Real Madridban
Eseménydús mérkőzést játszott a Portland Timbers…