Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: Savio és Dovbyk remekelt, hátrányból fordítva aratott nagyon sima győzelmet a Girona a Sevilla ellen! – videóval

A spanyol bajnokság (La Liga) 21. fordulójának vasárnapi játéknapját a Girona és a Sevilla összecsapása zárta.

(Photo by Alex Caparros/Getty Images)

Jól kezdődött a mérkőzés a Sevilla szempontjából, hiszen már igen korán, a 10. percben megszerezték a vezetést a 2. helyezett Girona otthonában. Ekkor Pedrosa tette középre a labdát a bal szélről, amire középen jól érkezett Isaac Romero, ő pedig 10 méterről a jobb alsóba vágta a labdát, 0-1! Nem tartott azonban sokáig a vendégek öröme, sőt 9 perc alatt három hidegzuhany is érte őket! Az első hidegzuhany a 13. percben érkezett, amikor Savio adott be, középen pedig Dovbyk a kapuba továbbította a játékszert, amit Ramos már csak a gólvonalon túlról ért el, 1-1! Mindössze 2 perc telt el, amikor jött az újabb hazai gól! Savio játszotta át egyedül a Sevilla védelmét a szélen, majd Portut ugratta ki, aki középre tudta pöccinteni a játékszert, ott pedig ismét Dovbyk érkezett, 2-1! 4 perccel később az ukrán támadó pedig már a mesterhármasát ünnepelhette, amikor a Sevilla térfelének közepén megindult a labdával, majd nagyjából 17 méterről védhetetlenül a bal alsóba vágta a labdát, 3-1! A 30. percben Juanpe sérülése miatt magyar szempontból kulcsfontosságú esemény történt, hiszen a helyére Yaakobishvili Antal állt be, aki most debütált a Girona felnőttei között a bajnokságban. A 37. percben még közel állt a hazai gárda a 4. góljához, de Portu egy kapu előtti kavarodás végén a felsőlécet találta telibe.

A második félidőben sem akart lassítani a hazai gárda, amely az 56. percben még tovább növelte az előnyét! Ekkor Saviót ugratták ki egy kiváló passzal a szélen, ő pedig a középen érkező Tsygankov elé tálalt, aki a védőjét megelőzve a kapu közepébe passzolt, 4-1! Az 59. percben közel járt a szépítéshez a Sevilla, Sow közeli lövését azonban nagy bravúrral védeni tudta Gazzaniga. A folytatásban a Sevilla küzdött becsülettel, hogy közelebb zárkózzanak a Gironához, de az újabb gól inkább a hazaiak játékában volt benne. Erre az újabb gólra a 89. percig kellett várni, amikor egy kiugratás Gutierrezt találta meg a tizenhatoson belül, az ő centerezését pedig Stuani tette közelről a kapuba, 5-1! Ezt követően már nem alakult ki újabb lehetőség, így a Girona ugyan hátrányba került, de végül nagyon simán legyőzték a Sevillát, és így ismét egy ponttal megelőzik a Real Madridot, amely egy mérkőzéssel kevesebbet játszott.

Girona – Sevilla 5-1 (3-1)
Helyszín:
Estadio Municipal de Montilivi Vezette: P. Fuertes
Gólszerzők:
Dovbyk (13., 15., 19.), Tsygankov (56.), Stuani (89.) ill. Romero (10.)
Sárga lapok:  -ill. Sow (61.), Hannibal (63.)
Kiállítás:ill.-

Girona: Gazzaniga – Gutierrez, Blind, Juanpe (Yaakobishvili 30.), Couto – Savio (Torre 73.), Herrera (Solis 66.), Martin, Tsygankov (Valery 66.) – Dovbyk (Stuani 73.), Portu Vezetőedző: Michel

Sevilla: Dmitrovic – Navas, Nianzou, Ramos, Badé (Marcao 46.), Pedrosa – Sow (Agoume 77.), Jordan, Suso (Hannibal 62.) – Romero (Lamela 62.), Ocampos (Diaz 77.) Vezetőedző: Quique Sanchez Flores

A mérkőzés összefoglalója:

A 21. forduló eredményei és további programja:

Péntek:
Alaves – Cadiz 1-0

Szombat:
Rayo Vallecano – Las Palmas 0-2
Villarreal – Mallorca 1-1
Valencia – Athletic Bilbao 1-0
Celta Vigo – Real Sociedad 0-1

Vasárnap:
Osasuna – Getafe 3-2
Real Madrid – Almeria 3-2
Real Betis – Barcelona 2-4
Girona – Sevilla 5-1

Hétfő:
21:00 Granada – Atletico Madrid (Tv: Spíler 2)

A bajnokság aktuális állása:

Standings provided by Sofascore