A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Az angol FA-kupa legjobb 16 közé jutásáért már olyan komoly rangadókat is játszottak, mint a Tottenham és a Manchester City összecsapása.
(Photo by Bradley Collyer/PA Images via Getty Images)
A Manchester City a mérkőzés teljes egészében jobb volt, mint a Tottenham és végül teljesen megérdemelten sikerült kivívniuk a továbbjutást. A Spurs mindössze egyetlen kapura irányuló lövést tudott felmutatni, míg a manchesteriek 18-at. Komoly lehetőséget viszont a vendégeknek sem sikerült sokat kidolgozni, ugyanis a masszívan védekező hazaiak kapuja előtt hiba csúszott az utolsó passzokba vagy a befejezésekbe.
A hajrában viszont óriási rohamokat indított a Manchester City, hogy még ezen a mérkőzésen eldöntsék a továbbjutás sorsát. A 81. percben Bernardo Silva szerezhetett volna vezetést, de Vicario hárítani tudta a lövését, a 82. percben Kevin de Bruyne is tovább lőhette volna csapatát, azonban a hazaiak hálóőre ezúttal is résen volt. A 86. percben Jeremy Doku veszélyeztetett, viszont Vicario most is védeni tudott. A 88. percben azonban már az argentin kapus is tehetetlen volt, egy szögletet követően alakult ki kavarodás 2 méterre a kaputól, és a szabadon pattogó labdára Nathan Aké reagált a leggyorsabban és a kapuba pofozta azt, amivel tovább lőtte csapatát a legjobb 16 közé.
Tottenham – Manchester City 0-1 (0-0)
Helyszín: Tottenham Hotspur Stadium (London), Vezette: P. Tierney
Gólszerző: – ill. Aké (88.)
Sárga lap: Udogie (59.), Porro (90+6.) ill. Kovacic (56.), Dias (71.), Guardiola (75. – pályán kívül), Gvardiol (84.), Doku (90+6.)
Kiállítás: – ill. –
Tottenham: Vicario – Porro, Romero, Van de Ven, Udogie – Höjbjerg (Scarlett 90+1.), Bentancur (Maddison 73.) – Kulusevski, Johnson (Skipp 72.), Werner – Richarlison. Vezetőedző: Ange Postecoglou
Manchester City: Ortega – Walker, Dias, Gvardiol, Aké – Rodri, Kovacic – Bernardo Silva, Bobb (Doku 65.), Foden – Álvarez (De Bruyne 65.). Vezetőedző: Pep Guardiola
A mérkőzés videós összefoglalója:
Az FA-kupa legjobb 16 közé jutásáért eddig lejátszott mérkőzések és a további párharcok:
Csütörtök:
Bournemouth – Swansea 5-0
Péntek:
Bristol City – Nottingham 0-0
Chelsea – Aston Villa 0-0
Sheffield Wednesday – Coventry 1-1
Tottenham – Manchester City 0-1
Szombat:
13:00 Ipswich – Maidstone (Tv: Spíler1)
16:00 Everton – Luton
16:00 Leeds United – Plymouth
16:00 Leicester City – Birmingham
16:00 Sheffield United – Brighton (Tv: Spíler1)
20:00 Fulham – Newcastle United (Tv: Spíler1)
Vasárnap:
12:45 West Bromwich – Wolverhampton (Tv: Spíler1)
15:00 Watford – Southampton
15:30 Liverpool – Norwich (Tv: Spíler1)
17:30 Newport – Manchester United (Tv: Spíler1)
Hétfő:
20:30 Blackburn – Wrexham
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…
Pályafutása során megfordult a Juventusban és az Interben is…
Szurkolói ankétot tartott a Ferencváros…
Komoly erősítést észül bejelenteni az AEK Athén együttese…
Pályára lép többek között a PSG és a Borussia Dortmund is…
Vincent Kompany – nem csak a győzelmekkel – üzent a kritikusainak…
Kerekesszékbe kényszerült, de már újra játszik…
Egy év alatt kevés lehetőséget kapott…