Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: Vlahovic góljával vezetett, végül nem tudott nyerni az emberhátrányban futballozó Juventus! – videóval

Az olasz bajnokság (Serie A) 22. fordulójában a Massimiliano Allegri vezette Juventus a Davide Nicola által irányított Empolit látta vendégül…

(Photo by sportinfoto/DeFodi Images via Getty Images)

A 6. percben Dusan Vlahovic végzett el távoli szabadrúgást, melyet kapura küldött, Caprile azonban hatalmas bravúrral védett. A 12. percben Locetelli ívelt Cambiasohoz, majd a szélső játékos betört a tizenhatoson belülre, majd kapura lőtt, de Caprile ezúttal is résen volt. A 18. percben emberhátrányba került a Juventus. Milik csúszott rá rendkívül csúnyán Cerri lábára, Marinelli először csak sárga lapot adott a lengyelnek, majd az eset visszanézése után megváltoztatta döntését és piros kártya villant. A 28. percben feljegyezhettük az első Empoli lehetőséget, Cambiaghi távoli löketét viszont óriási bravúrral hárította Szczesny. Az első félidő ráadásában Miretti előtt adódott hatalmas helyzet, azonban a fiatal középpályás a kapu fölé lőtt. 

A szünetet követően gyorsan megszerezte a vezetést az emberhátrányban futballozó Juventus. Az 50. percben egy sarokrúgás után Vlahovic elé került a labda, a szerb csatár pedig nem hibázott nagy ziccerben. A 70. percben egyenlített az emberelőnyben játszó Empoli, a csereként beállt Baldanzi 16 méterről vette be Szczesny hálóját. A vendégek a második játékrész folyamán a bekapott gólt leszámítva egyértelműen jobban játszottak a Juventusnál az emberelőny miatt, ám Davide Nicola tanítványai végül meg kellett elégedniük az egy ponttal.

Juventus – Empoli 1-1 (0-0)
Helyszín: 
Allianz Stadion (Torino); Vezette: L. Marinelli
Gólszerzők: Vlahovic (50.) ill. Baldzani (70.)
Sárga lap: Weah (90+4.) ill. Walukiewicz (20.)
Kiállítva: Milik (18.) ill.

Juventus: Szczesny – Gatti, Bremer, Alex Sandro – Cambiaso (Illing Junior 78.), McKennie, Locatelli, Miretti (Weah 59.), Kostic (Yildiz 78.) – Vlahovic, Milik. Vezetőedző: Massimiliano Allegri

Empoli: Caprile – Ismajli, Walukiewicz, Luperto – Gyasi, Zurkowski (Fazzini 90.), Grassi (Cancellieri 56.), Maleh, Cacace – Cerri (Baldanzi 56.), Cambiaghi (Marin 90+4.). Vezetőedző: Davide Nicola

Videós összefoglaló:

A 22. forduló végeredményei és további programja:

Péntek:
Cagliari – Torino 1-2

Szombat:
Atalanta – Udinese 2-0
Juventus – Empoli 1-1

20:45 AC Milan – Bologna (Tv: Sport 1)

Vasárnap:
12:30 Genoa – Lecce (Tv: Sport 1)
15:00 Monza – Sassuolo (Tv: Sport 1)

15:00 Hellas Verona – Frosinone (Tv: Sport 2)
18:00 Lazio – Napoli (Tv: Sport 1)
20:45 Fiorentina – Inter (Tv: Sport 1)

Hétfő:
20:45 Salernitana – AS Roma (Tv: Sport 1)

A bajnokság aktuális állása:

Standings provided by Sofascore