Pályára lép többek között az Arsenal, a Liverpool, a Manchester United és a Real Madrid…
Manuel Neuer hibája sokba került a bajoroknak…
A Rossoneri féltucat gólig meg sem állt…
A kapusnak esélye sem volt a hárításra!
Az elején rájuk ijesztettek, de a katalánok hozták a kötelezőt a végén
Lassan minden PL-topcsapattal hírbe hozták…
A Pisától kölcsönben a Speziához kerülő magyar válogatott középpályás a klubváltásának körülményeiről beszélt…
(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)
Az olasz másodosztályú bajnokság (Serie B) mezőnyén belül klubot váltó Nagy Ádám az M1 aktuális csatorna megkeresésére elmondta, miért döntött úgy, hogy a Pisától kölcsönben a Speziához távozik:
“Szerettem volna az Európa-bajnokságig Olaszországban maradni: nem titkolt vágyam egyszer a Serie A-ba visszatérni, azt érzem, hogy ezt a Serie B-ből tudom a legkönnyebben elérni.”
Nagy megerősítette, hogy úgy számolt, hogy tavaszra is marad a Pisánál, azonban mivel a legutóbbi mérkőzéseken sem számoltak vele, így a januári váltás mellett döntött. Nyílt titok, hogy a labdarúgónak a többi között a holland élvonalból, a tengerentúlról, a Közel-Keletről és a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, a német Bernd Storck vezette Sepsi OSK együttesétől is volt megkeresése.
Mint mondta, nagy könnyebbülés volt számára, hogy viszonylag gyorsan eldőlt a sorsa és egy olyan csapathoz igazolt, amely nemrégiben megjárta az élvonalat – az elmúlt idény végén esett ki -, így struktúrában minden adott, nagyon jó lehetőségek szolgálják a felkészülést. Ugyanakkor a csapat jelenleg kieső helyen áll a másodosztályban, de újra együtt dolgozhat korábbi pisai trénerével, Luca D’Angelóval.
“Ezalatt a két-három nap alatt már éreztem, hogy abszolút profi a közeg, minden adott arra, hogy a csapat visszajusson az első osztályba. Nekem ez egy nagy lehetőség, hogy D’Angelóval dolgozhatok együtt” – szögezte le Nagy, akinek hosszabbítási opció is szerepel a kontraktusában. – “Azt sem zárnám ki, hogy az opció által az Európa-bajnokság után is itt maradjak. De elsődlegesen most az a célom, hogy folyamatosan játéklehetőséghez jussak, jó játékkal segítsem a csapatot és abszolút felkészülten érkezzek az Európa-bajnokságra.”
A 28 éves középpályás két és fél évvel ezelőtt igazolt mostani csapatához, ahol az első két szezonjában még állandó lehetőséget kapott, mostanság azonban többnyire csak csereként veszik őt számításba. Nagy az előző két szezonban egyaránt 34-34 másodosztályú bajnokin szerepelt, a jelenleg kiírásban viszont 11 meccsen csak 421 percet töltött a pályán.
Tíz élvonalbeli csapat játszik a hétvégén…
Pályára lép többek között az Arsenal, a Liverpool, a Manchester United és a Real Madrid…
Manuel Neuer hibája sokba került a bajoroknak…
A Rossoneri féltucat gólig meg sem állt…
A kapusnak esélye sem volt a hárításra!
Az elején rájuk ijesztettek, de a katalánok hozták a kötelezőt a végén
Lassan minden PL-topcsapattal hírbe hozták…
Ezzel a sikerrel az MTK fellépett a dobogó legalsó fokára!
Az Arsenal menedzsere szerint még nagyon szoros a bajnokság
Nem ez az első ilyen produkció a spanyol csapatról
Gera Zoltán korábbi csapatától erősítene…
A vezetőség egyre elégedetlenebb a spanyol szakember munkájával
Vajon véget ér a blancók pechszériája?!
Utolsó helyen zártak a csoportban…
A Bayern München is figyeli a játékost!
Így alakulhatnak a csoportok…
A védelmét erősítené meg a portugál szakember…
Nem sokat tétlenkedett…
Több mint meglepő átigazolás lenne, főleg januárban…
Újabb felkészülési meccset vívnak…