A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Tottenham együttese az idény utolsó heteiben nem számíthat két játékosára, Timo Wernerre és Ben Daviesre.
(Photo by Clive Rose/Getty Images)
Ange Postecoglou, a Tottenham gárdájának menedzsere legutóbbi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy Ben Davies, illetve Timo Werner sem tud már pályára lépni ebben a szezonban. A német támadó a tél folyamán érkezett kölcsönbe a Spurshöz, és azóta összesen 14 meccsen léphetett pályára, amelyeken 2 gólig és 3 gólpasszig jutott. Werner számára a szezon végét az Arsenal elleni észak-londoni derbi jelentette, ahol a 30. percben kellett lecserélni őt. Azóta az orvosi vizsgálatokból kiderült, hogy a 28 éves játékosnak a combhajlítója sérült meg, ami miatt ebben a szezonban már nem számolhatnak vele.
Postecoglou ezen kívül Ben Daviesről is szót ejtett, aki szintén az Arsenal elleni rangadón sérült meg. A tréner vele kapcsolatban nem közölte, hogy pontosan milyen sérülést szenvedett, de az biztos, hogy ebben az idényben már ő sem léphet pályára. Davies kiesése azért is lehet probléma Postecoglou számára, mert ő helyettesítette a védelem szélén a már korábban kidőlő Destiny Udogiet.
Tottenham duo Timo Werner and Ben Davies are expected to miss the remainder of the 2023-24 season through injuries.
More from @CDEccleshare ⬇️https://t.co/N4ALxq0ITT
— The Athletic | Football (@TheAthleticFC) May 1, 2024
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…
Pályafutása során megfordult a Juventusban és az Interben is…
Szurkolói ankétot tartott a Ferencváros…
Komoly erősítést észül bejelenteni az AEK Athén együttese…
Pályára lép többek között a PSG és a Borussia Dortmund is…
Vincent Kompany – nem csak a győzelmekkel – üzent a kritikusainak…
Kerekesszékbe kényszerült, de már újra játszik…
Egy év alatt kevés lehetőséget kapott…