Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
Nemzetközi sajtóbeszámolók szerint a spanyol bajnokság (La Liga) középcsapata argentin szélsőt készül szerződtetni…
(Photo by Marcelo Endelli/Getty Images)
Germán García Grova információi szerint a Deportivo Alavés együttese előrehaladott tárgyalásokat folytat az argentin Godoy Cruz szélsője, Tomás Conechny szerződtetése ügyében. Úgy hírlik, hogy napokon belül megszülethet a megállapodás a felek között.
A 26 esztendős szélső a San Lorenzo csapatában nevelkedett, majd az MLS-ben szereplő Portland Timbers-hez került. Conechny jobbára az oregoniak tartalékjai között szerepelt, de 2018 és 2020 között együttesen 28 mérkőzésen az MLS-ben is szóhoz jutott. Ezt követően visszatért hazájába és a másodosztályú Deportivo Morón és az Almagro futballistája lett, mielőtt 2023 januárjában mostani állomáshelyére igazolt volna.
Conechny az elmúlt másfél év alatt az Antonio Tomba erősségei közé tartozva minden sorozatot figyelembe véve 58 találkozón 14 gólt és kilenc gólpasszt regisztrált. Menet közben a tavalyi Liga Profesionalban és az idei Copa de la Liga Profesional küzdelmei alatt egyaránt öt-öt alkalommal volt eredményes.
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!