Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Liga MX: a Pumas UNAM emberhátrányban jutott be a legjobb nyolc közé – videóval

Az alapszakasz befejezése után péntekre virradóra kezdődött a rájátszás a mexikói bajnokság (Liga MX) Aperturájában az első forduló mérkőzéseivel…

(Photo by Oscar Fuentes/Jam Media/Getty Images)

A rájátszás első fordulójában az alapszakasz hetedik és nyolcadik helyezettje a nyolc közé jutásért csapott össze egymással, a mérkőzést pedig gól nélküli döntetlen után a Pumas UNAM nyerte tizenegyesekkel a Pachuca otthonában. A mérkőzés elején jobbára a hazaiak vezettek támadásokat, de inkább a mezőnyben küzdöttek egymással a csapatok, kevés igazi gólhelyzetet tudtak kialakítani. Az első félóra végén a vendégektől Nathan Silva két perc alatt két sárga lapot kapott, így a kiállítás sorsára jutott és tíz emberre fogyatkozott a Pumas. Innentől kezdve még inkább állandósult a Los Tuzos mezőnyfölénye, de az első játékrész gól nélküli döntetlennel ért véget. A szünet után is a Pumas próbálkozott többet, azonban a helyzetek rendre kihasználatlanul maradtak. A rendes játékidő legvégén a Rondón két meg nem adott gólt is szerzett a hazaiaknál, azonban mivel les miatt mindkettőt érvénytelenítették, nem született érvényes találat a mérkőzésen. A tizenegyespárbajban az addig tíz emberrel hősiesen küzdő vendégek közül senki nem hibázott, így D. Hernández rontása döntött. A Pumas ezzel bejutott a legjobb nyolc közé, a Pachucának viszont újabb mérkőzést kell játszania a negyeddöntőért.

Pachuca – Pumas UNAM 0-0 (0-0) – tizenegyesekkel: 3-5
Gólszerzők:ill.
Kiállítva:ill. Nathan Silva (30.)

Az alapszakasz kilencedik és tizedik helyezettjének egymás elleni csörtéje ugyancsak tizenegyesrúgásokkal dőlt el, 1-1-es döntetlen után a Necaxa hazai környezetben múlta felül a Querétarót. Az első félidőben kisebb lehetőségek adódtak mindkét csapat előtt, de találat nem született. A szünet után viszont tíz perc elteltével góllá érett a Rayos mezőnyfölénye, és Paradela bejátszását követően Dimber Cambindo ragasztott óriási gólt a hosszú felsőbe. Nem örülhettek azonban sokáig, hiszen három perccel később egy szöglet után Federico Lertora fejelt védhetetlenül a léc alá. A Necaxa nagy erőket mozgósított a második gól megszerzéséért, a nagy helyzetek ellenére azonban képtelen voltak betalálni, a 90 perc 1-1-re végződött. A tizenegyesrúgások során a Querétaro lövői közül ötből hárman is rontottak, így a Necaxa nyerte a párharcot és harcolta ki a lehetőséget arra, hogy a következő körben pályára léphessen a nyolc közé kerülésért.

Necaxa – Querétaro 1-1 (0-0) – tizenegyesekkel: 3-2
Gólszerzők: Cambindo (56.), ill. Lertora (59.)

 

Liga MX Apertura Playoff:

A 8 közé jutásért:
Pachuca – Necaxa

Negyeddöntő:
Club América – Pachuca/Necaxa
CF Monterrey – Tigres UANL
Cruz Azul – Pumas UNAM
Deportivo Toluca – Chivas Guadalajara