Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: megállapodott kulcsjátékosával az Inter a szerződése meghosszabbításáról! – sajtóhír

A legfrissebb sajtóhírek szerint az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Inter együttese mindenben megállapodott középpályásával, Nicolo Barellával a szerződése meghosszabbításáról.

(Photo by Andrea Staccioli/Insidefoto/LightRocket via Getty Images)

Hosszú ideje szólnak a pletykák arról, hogy közel áll az Inter és Nicolo Barella ahhoz, hogy közös nevezőre jussanak a játékos szerződésének meghosszabbításával kapcsolatban. A legfrissebb sajtóhírek szerint ezek a tárgyalások a célegyenesbe értek, a felek ugyanis minden feltételt illetően meg tudtak állapodni egymással. Ennek értelmében a beszámolók alapján Barella a jelenlegi, 2026 nyaráig szóló szerződését további 3 évvel fogja meghosszabbítani, illetve az új kontraktus értelmében a legjobban fizetett olasz játékos lesz a Serie A-ban. Ez a kereset ugyanis éves szinten bónuszokkal együtt elérheti a 7 millió eurót, amivel megelőzné az Alessandro Bastoni, Federico Chiesa duót. A források alapján az új megállapodás bejelentésére hamarosan sor fog kerülni, majd ezt követően Simone Inzaghi és Lautaro Martinez szerződéshosszabbításának véglegesítése lesz a terítéken.

Nicolo Barella 2019 nyara óta játszik az Inter csapatában, amelynek színeiben eddig 232 mérkőzésen lépett pályára, ez idő alatt pedig 22 gólt és 51 gólpasszt jegyzett. Piaci értékét 75 millió euróra teszi a transfermarkt.