Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
A francia másodosztályú bajnokság (Ligue 2) utolsó előtti fordulójában az éllovas biztosította feljutását…
(Photo by Jean Catuffe/Getty Images)
A francia másodosztály (Ligue 2) mezőnyét vezető Auxerre az utolsó előtti fordulóban egy döntetlennel biztosította feljutását, mivel két üldözője közül csak az Angers győzött, a Saint-Étienne döntetlent játszott, így a listavezető négy ponttal előzi meg a másodikat és hattal a harmadikat a záróforduló előtt.
A kék-fehérek tavaly az élvonal 17. helyezettjeként estek ki az első osztályból, miután egy évtized másodosztályú szereplést követően visszatértek. Az egyszeres bajnok a Ligue 2-ben 37 forduló alatt 20 meccset nyert meg 11 döntetlen és hat vereség mellett, amely elég volt az azonnali visszatéréshez, így ősztől ismét a legjobbak közt méretik meg magukat.
A második automatikus feljutó helyezés sorsa az utolsó fordulóban dőlhet el, a harmadiktól az ötödik helyezett csapatok pedig a rájátszásban vesznek részt a Ligue 1 16. helyen végző csapatával együtt, közülük egy csapat ugyancsak az élvonalban szerepelhet a következő szezonban.
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…