Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Maldini: “Nem tudnám elképzelni magam a Milanon kívül más klubnál”

Az AC Milan egykori legendás játékosa egy terjedelmes interjúban beszélt szeretett klubjához fűződ viszonyáról…

(Photo by Elena Di Vincenzo/Archivio Elena Di Vincenzo/Mondadori Portfolio via Getty Images)

Az AC Milan egykori kiváló hátvédje, Paolo Maldini a Radio Serie A-nak adott interjúban elevenítette fel a Rossonerihez fűződő viszonyát, melyet visszavonulása után technikai igazgatóként segített:

“Az igazat megvallva nem tudnám elképzelni magam a Milanon kívül más klubnál. Nem lennék képes megtenni. Az első tíz hónapban, amikor a Milan vezetőségében dolgoztam úgy éreztem, hogy nem vagyok alkalmas erre a pozícióra. Hazamentem és úgy éreztem, hogy nem vagyok boldog. Leonardo nem egyszer kinevetett, mert szinte minden nap elmondtam neki ezt. Szerencsés voltam, hogy Leonardo ott volt mellettem és számíthattam rá” – idézte őt az acmilan.hu.

“A Milan már a születésem előtt is létezett. Édesapám futballista és csapatkapitány volt a Milanban az 1960-as években. Mindig is a Milan volt a szülővárosom csapata, a környezet, ahol felnőttem és számomra ez olyasmi, ami túlmutat a szurkoláson és a munkán, ez extrém szenvedély. 10 évesen itt kezdtem és 41 évesen itt hagytam abba a játékot. Mindig is ilyen volt és mindig is ilyen lesz a kapcsolatom a Milannal. Ez soha nem fog változni és bizonyos kapcsolatok átívelnek minden korszakon és életszakaszon, amelyeken keresztül mentem. Mindig hálás leszek azoknak az embereknek, akik segítettek a fejlődésemben, különösen a Milannak. Nekik köszönhetően értettem meg sok fontos dolgot az életben. A közelmúltban az igazgatóként szerzett tapasztalataim hatására olyan dolgokat kezdtem el értékelni, amelyeket korábban nem ismertem vagy nem tudtam. A futballban az ember azt gondolja, hogy mindent tud, de amikor megtapasztalja a másik oldalt, akkor egy teljesen más valóságot él át. Az igazat megvallva, szeretnék visszaszívni néhány megállapítást, amit korábban futballistaként tettem” – jegyezte meg az 55 éves egykori labdarúgó.