Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 36. fordulójának vasárnapi játéknapján a harmadik helyért küzdő Juventus a biztos kieső Salernitanát látta vendégül.
(Photo by Chris Ricco – Juventus FC/Juventus FC via Getty Images)
A 8. percben Dusan Vlahovic juttathatta volna előnyhöz a hazaiakat, azonban Fiorillo kapus a lécre tudta tolni labdáját. A 27. percben jött a hidegzuhany a Juventusnak, ugyanis Junior Sambia szögletére Niccolo Pierozzi érkezett a rövid sarkon jó ütemben és remekül találta el fejjel a labdát, amibe Szczesny már csak beleérni tudott, 0-1! A 32. percben Sambia a gólpasszt után be is találhatott volna, de Szczesny védeni tudta a szabadrúgását. A 35. percben Bremer állt közel az egyenlítést érő gól megszerzéséhez, azonban lövése elkerülte a kaput. A 36. percben Ikwuemesi lőhetett kapura ígéretes helyzetből, viszont Szczesny bravúrral hárítani tudta a próbálkozást. A 44. percben kis híján egyenlíteni tudtak a torinóiak, de Cambiaso közeli lövése csak a kapufát találta el.
A 60. percben Vlahovic előtt adódott ismét gólszerzési esély, azonban a szerb csatár mellé lőtt. A 62. percben a csereként beálló Chiesa is egyenlíthetett volna, de a védők menteni tudtak az utolsó pillanatban. A 66. percben Gatti fejelhetett egy szabadrúgást követően, viszont a próbálkozás elkerülte a kaput. A 80. percben Arkadiusz Milik fejelhetett kapura, azonban Fiorillo kitudta tolni szögletre a lengyel csatár fejesét. A 88. percben is közel állt az egyenlítéshez a Juventus, azonban Miretti lövése a felső lécen csattant. A rengeteg próbálkozás végül meghozta a gyümölcsét, a hosszabbítás 2. percében egy szögletet követően Locatelli tette bele a lábát a labdába, így a kapu előtt elgurult keresztbe, amire Rabiot vetődött be és kotorta a játékszert a hálóba, 1-1! Az utolsó pillanatokban Miretti otthon tarthatta volna mind a három pontot a Juventusnak, de ígéretes helyzetben mellé lőtt. A Juventus számára sokba kerülhet még ez a két pont, ugyanis maradtak a negyedik helyen és még a Bajnokok Ligája indulás sem biztos.
Juventus – Salernitana 1-1 (0-1)
Helyszín: Allianz Stadion (Torino), Vezette: A. Santoro
Gólszerzők: Rabiot (90+1.) ill. Pierozzi (27.)
Sárga lap: Vlahovic (22.), Rabiot (25.) ill. Zanoli (68.), Sambia (85.), Fiorillo (87.), Pasalidis (90+3.), Basic (90+7.)
Kiállítás: – ill. –
Juventus: Szczesny – Gatti, Bremer, Rugani (Yildiz 76.) – Cambiaso, McKennie (Miretti 46.), Locatelli, Rabiot, Kostic (Iling Junior 46.) – Vlahovic (Milik 77.), Kean (Chiesa 46.). Vezetőedző: Massimiliano Allegri
Salernitana: Fiorillo – Pierozzi, Fazio, Pirola – Sambia (Pellegrino 90+1.), Coulibaly, Basic, Zanoli (Pasalidis 90.) – Tchaouna, Vignato (Legowski 65.), Ikwuemesi (Kastanos 73.). Vezetőedző: Stefano Colantuono
A mérkőzés videós összefoglalója:
A 36. forduló eredményei és további programja:
Péntek:
Frosinone – Inter 0-5
Szombat:
Napoli – Bologna 0-2
AC Milan – Cagliari 5-1
Vasárnap:
Lazio – Empoli 2-0
Genoa – Sassuolo 2-1
Hellas Verona – Torino 1-2
Juventus – Salernitana 1-1
20:45 Atalanta – AS Roma (Tv: Sport 2)
Hétfő:
18:30 Lecce – Udinese (Tv: Sport 1)
20:45 Fiorentina – Monza (Tv: Sport 1)
A bajnokság aktuális állása:
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…