Vinícius Junior pazar gólt lőtt…
A vendégek úgy is nagyon megnehezítették a címvédő dolgát, hogy a 20. perctől emberhátrányban futballoztak!
Mitrovic volt a nyerőember
Az elmúlt 6 mérkőzésén 14 pontot gyűjtött Vladimir Radenkovic csapata!
Valószínűleg a válogatott szünet után sem fog még rögtön visszatérni
A francia játékos már januárban visszatérhet az edzésekre doppingvétsége után
Nem tudott megegyezni a londoniakkal, így az MU csapott le rá
Komoly pofonba szaladt bele Gilardino csapata…
A szenegáli támadó duplázott, a portugál klasszis pedig gólt és gólpasszt jegyzett…
Új környezetben bizonyíthat…
Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Brighton együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy az idény végén távozik a csapattól a rutinos középpályás, Adam Lallana.
(Photo by Martin Rickett/PA Images via Getty Images)
A Brighton együttese a mai nap folyamán hivatalos közleményben tudatta, hogy az idény végén távozni fog a csapattól Adam Lallana. A rutinos középpályás még 2020 nyarán ingyen került a “Sirályokhoz” a Liverpooltól, és noha sokszor hátráltatták sérülések, fontos tagja tudott lenni a csapatnak a pályán és az oldalvonal mellett is. A hivatalos közleményben a klub vezetőedzője, Roberto De Zerbi elmondta, hogy szerette volna, ha Lallana legalább még egy évig a keret tagja marad, de kénytelen volt elfogadni a 36 éves játékos döntését, miszerint nem hosszabbítja meg az idény végén lejáró kontraktusát. Az biztos, hogy Lallana nem fogja befejezni profi pályafutását, ám azt még pontosan nem tudni, hogy hol lesz a következő állomáshelye.
Adam Lallana a Brighton színeiben minden sorozatot figyelembe véve 103 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 4-4 gólt és gólpasszt jegyzett.
Thank you, Adam. 💙🤍 The midfielder will leave Albion at the end of the season. 🤝
— Brighton & Hove Albion (@OfficialBHAFC) May 13, 2024
Vinícius Junior pazar gólt lőtt…
A vendégek úgy is nagyon megnehezítették a címvédő dolgát, hogy a 20. perctől emberhátrányban futballoztak!
Mitrovic volt a nyerőember
Az elmúlt 6 mérkőzésén 14 pontot gyűjtött Vladimir Radenkovic csapata!
Valószínűleg a válogatott szünet után sem fog még rögtön visszatérni
A francia játékos már januárban visszatérhet az edzésekre doppingvétsége után
Nem tudott megegyezni a londoniakkal, így az MU csapott le rá
Komoly pofonba szaladt bele Gilardino csapata…
A szenegáli támadó duplázott, a portugál klasszis pedig gólt és gólpasszt jegyzett…
Új környezetben bizonyíthat…
Zsinórban 20. PL-meccsén maradt nyeretlen a Soton!
Mateo Kovacic duplázni tudott a mérkőzésen…
Már 8 perc után kettővel mentek Xabi Alonsóék, de végül csak egy pontot tudtak megkaparintani…
A hétközi sima BL-győzelmet követően vereséget szenvedett a BVB…
2029 nyaráig írt alá!
Jordan Zemura gyönyörű szabadrúgás góljával tudta begyűjteni a három pontot az Udinese…
A sportigazgató a két német válogatott klasszis jövőjéről…
7 forduló után továbbra is győzelem nélkül áll a Crystal Palace!
Egyelőre hivatalos tárgyalások még nem kezdődtek…
Már 10 hónapja nem talált magának új klubot
A magyar válogatott hamarosan az országban játszik…
Ennél jobban nem igen lehet kifejezni, hogy számítanak egy fiatalra…
Többen meghatározó játékosok külföldi csapatukban…