Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bejelentette az új csapata, itt folytatja a Ferencváros edzője – HIVATALOS

A korábbi híreszteléseknek megfelelően, távozott a Ferencváros edzője és bejelentette érkezését az új csapata…

(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)

Az orosz bajnokságban szereplő Szpartak Moszkva bejelentette, hogy a 2024-2025-ös szezontól az eddig a Ferencvárost irányító Dejan Sztankovics lesz a csapat vezetőedzője.

Az orosz bajnokságban csak az ötödik helyen álló Szpartak áprilisban vált meg a spanyol Guillermo Abascaltól, majd ideiglenesen a bosnyák Vladimir Sliskovic vette át a vezetőedzői teendőket, akitől majd Sztankovics veszi át a stafétát.

A szerb tréner korábban a Crvena zvezdánál és az olasz Sampdoriánál dolgozott edzőként. Játékosként nyert Bajnokok Ligáját és klubvilágbajnokságot az Internazionaléval 2010-ben, a Lazióval pedig Kupagyőztesek Európa Kupáját (KEK) és Európai Szuperkupát 1999-ben. 1998 és 2013 között 103-szor szerepelt a jugoszláv, a szerb-montenegrói és a szerb válogatottban, 15 gólt szerzett.

Edzői karrierjét 2014-ben kezdte, legnagyobb nemzetközi sikere, hogy a 2020–2021-es kiírásban a Crvena zvezdával továbbjutott az Európa-ligában a csoportkörből, és a 32 között búcsúzott.

A fradi.hu közben megerősítette, hogy Sztankovics már az Újpest ellen sem ül le a kispadra, helyette Leandro vezényli a zöld-fehéreket.