Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az Európa-bajnoksághoz hasonlóan az idei nyári Copa Américán résztvevő csapatok is 26 fős kereteket állíthatnak össze…
(Photo by Megan Briggs/Getty Images)
A CONMEBOL a csütörtöki ülésén úgy döntött, hogy az idei Copa Américán résztvevő csapatok számára engedélyezi azt a lehetőséget, hogy 23 fős helyett akár 26 fős kereteket állítsanak össze.
A nemzetközi szövetség iránymutatásában ugyanakkor annyi kitétel továbbra is szerepel, hogy az egyes válogatottak delegációjában maximum 50 fő kaphat helyet, tehát akik nagyobb játékoskerettel dolgoznak, azoknak kevesebb segítőjük lehet ott a tornán. Abban továbbra sincs változás, hogy egy-egy mérkőzésen a kispadon 23 fő foglalhat helyet, beleértve az edzői stáb tagjait is.
Az idei viadalt június 20-tól július 14-ig rendezik az Egyesült Államokban, és a tíz dél-amerikai tagország mellett az Észak- és Közép-amerikai térség hat legjobb csapata is helyet kapott a mezőnyben.
A Copa América történetében eddig csupán egyszer fordult elő, hogy nem a dél-amerikai kontinensen rendezték meg a viadalt. A 2016-os centenáriumi tornát ugyancsak az Egyesült Államokban bonyolították le 16 csapat részvételével. Idén nyáron egy ehhez hasonló, “össznépi” amerikai tornára kerülhet sor.
A csoport: Argentína, Peru, Chile, Kanada
B csoport: Mexikó, Ecuador, Venezuela, Jamaica
C csoport: Egyesült Államok, Uruguay, Panama, Bolívia
D csoport: Brazília, Kolumbia, Paraguay, Costa Rica
La lista de convocados para la CONMEBOL Copa América USA 2024™️ aumentará de 23 a 26 jugadores 🙌#VibraElContinente
— CONMEBOL Copa América™️ (@CopaAmerica) May 16, 2024
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…