A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
A magyar bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő MTK Budapest megújította rutinos támadója idény végén lejáró szerződését…
Az MTK Budapest hivatalos oldala számolt be róla, hogy a csapat a következő idényre is meghosszabbította Németh Krisztián lejáró szerződését.
Az egykori 37-szeres magyar válogatott támadó 2007-ben a Liverpoolhoz távozva hagyta mögött a fővárosi klubot, ahová a 2011-2012-es idényben kölcsönben átmenetileg visszatért. Németh a fennmaradó időszakban megfordult Görögországban, több ízben az Egyesült Államokban, Szlovákiában és Katarban is, valamint a Debrecen csapatában szerepelt.
Az MTK egykori saját nevelésű csatára két éve tért vissza a kék-fehérekhez, nagy szerepet vállalt az NB II-es feljutásból, majd az idei szezonban 22 bajnokin hét gólt szerzett, valamint nyolc találatot készített elő.
A 35 esztendős csatár részt vett a magyar válogatottal a 2016-os Európa-bajnokságon, és oszlopos tagja volt a 2008-as U19-es EB-n és a 2009-es U20-as vb-n egyaránt bronzérmet nyerő korosztályos válogatottnak.
Németh karrierje során a Sporting Kansas City-vel US Open Cup-győztes lett, a Columbus Crew játékosaként megnyerte az MLS-t, míg az Olympiakosszal görög bajnoki címet ünnepelhetett.
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…
Pályafutása során megfordult a Juventusban és az Interben is…
Szurkolói ankétot tartott a Ferencváros…
Komoly erősítést észül bejelenteni az AEK Athén együttese…
Pályára lép többek között a PSG és a Borussia Dortmund is…
Vincent Kompany – nem csak a győzelmekkel – üzent a kritikusainak…
Kerekesszékbe kényszerült, de már újra játszik…
Egy év alatt kevés lehetőséget kapott…