Jól sikerült a főpróba az Európa-ligára!
Hosszú távra kötelezte el magát a csapatnál!
Otthonától távol is élvezte a látottakat…
A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
A Paris Saint-Germain-től távozó Kylian Mbappé után a klasszis testvére, Ethan Mbappé is elhagyja a francia sztárcsapatot.
A mindössze 17 esztendős Ethan a párizsiak U19-es csapatának keretéhez tartozott, a felnőttek között mindössze 84 percet futballozott, öt találkozón (3-szor a bajnokságban, 2-szer a Francia Kupában – a szerk.) az idényben, többnyire csak együtt edzhetett bátyjával és az első csapattal.
Az édesanya, Fayza Lamari a minap bejelentette, hogy kisebbik fia számára is véget ér a PSG-s időszak, hiszen Kylianhoz hasonlóan elhagyja majd a PSG-t.
A francia sportsajtó szerint Ethan Mbappé a francia bajnokságon belül vált majd klubot, elsősorban a Lille nevét hallani vele kapcsolatban. A ‘kisebbik Mbappé’ célja édesanyja szerint egyértelmű, megszilárdítani a helyét a felnőtt futballban – Már csak emiatt sem cél a Real Madrid!
Jól sikerült a főpróba az Európa-ligára!
Hosszú távra kötelezte el magát a csapatnál!
Otthonától távol is élvezte a látottakat…
A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Lépéselőnyben az Athletico Paranaense…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”