Vinícius Junior pazar gólt lőtt…
A vendégek úgy is nagyon megnehezítették a címvédő dolgát, hogy a 20. perctől emberhátrányban futballoztak!
Mitrovic volt a nyerőember
Az elmúlt 6 mérkőzésén 14 pontot gyűjtött Vladimir Radenkovic csapata!
Valószínűleg a válogatott szünet után sem fog még rögtön visszatérni
A francia játékos már januárban visszatérhet az edzésekre doppingvétsége után
Nem tudott megegyezni a londoniakkal, így az MU csapott le rá
Komoly pofonba szaladt bele Gilardino csapata…
A szenegáli támadó duplázott, a portugál klasszis pedig gólt és gólpasszt jegyzett…
Új környezetben bizonyíthat…
A Zalaegerszeg bejelentette, hogy szerződtette a másodosztályú Budafok kapusát…
A Zalaegerszegi TE hivatalos oldalán számolt be róla, hogy 2+1 éves szerződést kötött az NB II-es Budafok kapusával, Gundel-Takács Bencével.
A 26 éves kapus az MTK Budapest, a Puskás Akadémia és az Újpest csaataiban is szerepelt, majd a 2020-2021-es idényben az NB II-es ETO FC Győr kapuját őrizte. Ezt követően került a Budafokhoz, amelynek az előző két szezonban az első számú kapusa volt. Gundel-Takács a 2022-2023-as idényben a 38 38 megrendezett bajnoki fordulók során 36 alkalommal védte a Budafok kapuját. Akkor a csapat és saját maga lenagyobb sikerének a Magyar Kupában való menetelés tudható be, ahol két mérkőzés kivételével, egészen a döntő lefújásáig állta sarat, éppen a ZTE győzte le őket a döntőben.
“Nagyon örülök neki, hogy ideigazolhatok és azon felül, hogy szakmailag egy jó lehetőségnek tartom, emellett egy érzelmi része is van a dolognak, mivel anyai ágon zalai az egész család. Édesanyám Teskándon nőtt fel, kiskoromban én is rengeteg nyarat töltöttem lent, nagyon szép emlékeim vannak róla. Nagypapám ebből adódóan nyilván Egerszeg drukker, úgyhogy remélem ezzel neki is örömet tudok okozni. A terveim között szerepel, hogy minél jobb helyezését érjen el a csapat, ha jól tudom az elmúlt években a hatodik hely fölött nem nagyon járt a klub, ezt nyilván jó lenne megtörni, illetve jó lenne odaérni egy európai kupasorozatba, és hát minél több kapott gól nélküli meccs és győzelem a cél” – mondta az új szerzemény.
Vinícius Junior pazar gólt lőtt…
A vendégek úgy is nagyon megnehezítették a címvédő dolgát, hogy a 20. perctől emberhátrányban futballoztak!
Mitrovic volt a nyerőember
Az elmúlt 6 mérkőzésén 14 pontot gyűjtött Vladimir Radenkovic csapata!
Valószínűleg a válogatott szünet után sem fog még rögtön visszatérni
A francia játékos már januárban visszatérhet az edzésekre doppingvétsége után
Nem tudott megegyezni a londoniakkal, így az MU csapott le rá
Komoly pofonba szaladt bele Gilardino csapata…
A szenegáli támadó duplázott, a portugál klasszis pedig gólt és gólpasszt jegyzett…
Új környezetben bizonyíthat…
Zsinórban 20. PL-meccsén maradt nyeretlen a Soton!
Mateo Kovacic duplázni tudott a mérkőzésen…
Már 8 perc után kettővel mentek Xabi Alonsóék, de végül csak egy pontot tudtak megkaparintani…
A hétközi sima BL-győzelmet követően vereséget szenvedett a BVB…
2029 nyaráig írt alá!
Jordan Zemura gyönyörű szabadrúgás góljával tudta begyűjteni a három pontot az Udinese…
A sportigazgató a két német válogatott klasszis jövőjéről…
7 forduló után továbbra is győzelem nélkül áll a Crystal Palace!
Egyelőre hivatalos tárgyalások még nem kezdődtek…
Már 10 hónapja nem talált magának új klubot
A magyar válogatott hamarosan az országban játszik…
Ennél jobban nem igen lehet kifejezni, hogy számítanak egy fiatalra…
Többen meghatározó játékosok külföldi csapatukban…