Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Spanyol beszámolók szerint a Real Madrid mesteri tervet forgat a nyárra, Leny Yoro pedig hajlandó az együttműködésre annak érdekében, hogy Madridban folytassa a pályafutását…
(Photo by ANP via Getty Images)
A legfrissebb spanyol sajtóértesülések szerint továbbra sem mondott le a Real Madrid arról, hogy a PSG által is kiszemelt francia védő, Leny Yoro náluk folytassa a karrierjét, hiszen a klub már hónapok óta tervezgeti a játékos Madridba való elcsábítását.
A Habfehérek terve pedig nem más, mint a francia védő lejáró szerződésének kihasználása, így amennyiben a Lille nem hajlandó elengedni a tehetségét, Yoro jövőre ingyen távozhat a klubtól.
A Real Madrid 30-40 millió eurós ajánlattal fog nyitni a Lille együttesénél, míg a beszámolók szerint maga a játékos is nagy nyomást fog helyezni a csapatára, hiszen a francia védőtehetség egyértelművé tette, hogy Madridban szeretné folytatni a pályafutását.
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…