Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB II: mindkét párharcban döntetlen lett az első mérkőzés

A vasárnap délutáni órákban rendezték meg a magyar másodosztályú bajnokság (Merkantil Bank Liga) osztályozóinak első mérkőzéseit…

 

Az NB II 2024-2025-ös szezonjára esedékes létszámcsökkentés miatt négy csapat esett ki idén a másodosztályból, a helyükre viszont az NB III négy csoportgyőztese közül csak kettő juthat fel, ezért a négy bajnoknak osztályozókat kell játszania a másodosztályért. Bár a Szombathelyi Haladás kizárása miatt felszabaduló helyre a legjobb csoportgyőztes Békéscsaba vélhetően automatikusan feljut, az osztályozókat le kell játszani. A viharsarkiak ugyan kétszer is vezetést szereztek a Tatabánya vendégeként az első mérkőzésen, a hazaiak mindkétszer egyenlítettek, így a találkozó 2-2-es döntetlennel ért véget. Az első félidő derekánál Sármány Kristóf szerezte meg a vezetést a vendégeknek, melyre Árvai Dániel közvetlenül a szünet előtt válaszolt. A folytatásban Kóródi Nándor módosította 1-2-re az állást, de néhány perccel később Szegleti Gergely jóvoltából ismét egalizált a Tatabánya. Így aztán az odavágó döntetlennel ért véget.

Tatabánya – Békéscsaba 2-2 (1-1)
Gólszerzők: Árvai (45.), Szegleti (65.), ill. Sármány (24.), Kóródi (58.)

A hazaiakat Lőrincz László juttatta előnyhöz a tizedik percben, majd sokáig őrizték az egygólos előnyt, ám növelni nem tudták át. A második félidőben egyre inkább fokozódott a vendégek nyomás és húsz perccel a meccs vége előtt Pataki Bence bevitte az egyenlítést érő találatot, így ebben a párharcban is döntetlen lett az első felvonás.

Putnok – Szentlőrinc 1-1 (1-0)
Gólszerzők: Lőrincz (10.), ill. Pataki (70.)

A párharcok visszavágóit jövő vasárnap rendezik 16 órai kezdettel.