Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Elkezdődtek az utolsó felkészülési mérkőzések a június 14-én induló németországi Európa-bajnokság előtt. Pályára léptek a magyar válogatott csoportellenfelei, Németország és Skócia is, míg a torna egyik nagy esélyesének tartott Anglia is.
(Photo by Stu Forster/Getty Images)
Anglia Bosznia-Hercegovinát fogadta Newcastle-ben, a St. James Parkban. Végig jobban játszottak az angolok, de a gólig sokáig kellett várni, egészen a 60. percig, amikor is büntetőhöz jutottak a hazaiak, amit Palmer értékesített. Végül simán behúzták a mérkőzést, amit a 85. percben le először Alexander-Arnold találatával, majd a 89. percben Kane góljával zártak le.
Németország Ukrajnát fogadta Nürnbergben. Az első félidőben még az ukránok tudtak veszélyeztetni, és valamilyen szinten fel tudták venni a harcot a németekkel, de gól egyik oldalon sem jött össze. A második félidőben már sokkal jobbak voltak a hazaiak, ám ezt a fölényt sem tudták gólra váltani, így maradt a döntetlen.
Skócia hozta a kötelezőt Gibraltár ellen. Hatalmas fölényben játszottak a skótok az első félidőben, de gólt lőni nem tudtak. A második játékrészben már kevesebb helyzetük volt, de sokkal jobb lett a helyzetkihasználásuk, és az 58. percben érkezett is a vezetés Christie találatával, amit még Adams egészített ki a 85. percben McGinn passza után.
Horvátország is simán győzött Észak-Macedónia ellen. Az első félidőben már kétgólos előnyre tettek szert a horvátok Majer duplájával, de a második játékrészben is fölényben játszottak, majd a 70. percben Pasalic volt eredményes, góljával pedig beállította a végeredményt.
Albánia Liechtensteint fogadta hazai pályán a felkészülés részeként. Már a 37. percben vezetést is szereztek az albánok Broja találatával, majd az előnyt a szünet után szinte rögtön, a 47. percben Asani növelte. A 67. percben még Muci is betalált, így simán győzték le a miniállam válogatottját.
Eredmények:
Anglia – Bosznia-Hercegovina 2-0 (0-0)
Gólszerzők: Palmer (60. – büntetőből) ill. –
Németország – Ukrajna 0-0 (0-0)
Gólszerzők: – ill. –
Skócia – Gibraltár 2-0 (0-0)
Gólszerzők: Christie (58.), Adams (58.) ill. –
Horvátország – Észak-Macedónia 3-0 (2-0)
Gólszerzők: Majer (10. 45.), Pasalic (79.) ill. –
Albánia – Liechtenstein 3-0 (1-0)
Gólszerzők: Broja (31.), Asani (47.), Muci (67.) ill. –
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…