Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Miután korábban megerősítették a távozását, eldőlni látszik, hogy hol folytatja pályafutását a Borussia Dortmund veterán klasszisa…
(Photo by Marc Atkins/Getty Images)
César Luis Merlo információi szerint a Borussia Dortmundtól a 2023-2024-es idény végeztével távozó Marco Reus mindenben megegyezett az MLS-ben szereplő Los Angeles Galaxy csapatával, mellyel 2025 év végéiég szóló szerződést készül kötni, amely opcionálisan további egy évvel meghosszabbítható lesz.
A 35 éves német középpályás a BVB saját nevelésű játékosa, visszatérése óta 2012-től folyamatosan a sárga-feketéket erősítette. Reus az elmúlt 12 szezon alatt 429 mérkőzésen 170 gólt szerzett a csapat színeiben, miközben két-két DFB-kupát és német Szuperkupát nyert az együttessel, ugyanakkor 2013-ban és 2024-ben egyaránt elvesztették a BL-döntőt.
A több világversenyről sérülések miatt lemaradó játékos ugyan az idény végén távozik a megszokott csapatától, pályafutását még folytatni szerette volna, ezért hajlott arra, hogy új környezetben próbálja ki magát.
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…