Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
A hétfői nap után újabb felkészülési találkozókat játszottak Európa-szerte. Számunka az Írország – Magyarország találkozón túl a legérdekesebb mindenképpen Eb-ellenfelünk, a svájci válogatott találkozója volt, Észtország ellen (…)
(Photo by Harry Langer/DeFodi Images via Getty Images)
(…) A svájciak mondhatni semmit nem bíztak a véletlenre, meggyőző játékkal, alaposan kiütötték hazai környezetben Észtország együttesét.
Az Eb-résztvevő “szomszédaink” közül pályán volt még Szlovénia és Románia is: előbbi Örményország ellen hangolt sikeresen a tornára; míg Románia hazai pályán nem bírt Bulgáriával.
Az Eb-címvédő olaszok az egységes csapat benyomását keltő Törökországgal játszottak egy szinte eseménytelen találkozón gól nélküli döntetlent; míg Portugália egy jóval szórakoztatóbb találkozón, kis híján leadta három gólos előnyét Finnország ellen, az ezúttal csereként beszálló Bruno Fernandes második félidei duplája azonban döntőnek bizonyult; mindeközben Bécsben, a két Eb-résztvevő csatájából Ausztria jött ki győztesen Szerbia ellen.
Eredmények:
Svájc – Észtország 4-0 (1-0)
Gólszerzők: Zuber (20.), Amdouni (47.), Elvedi (63.), Shaqiri (70. -büntetőből)
Szlovénia Örményország 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Mlakar (11.), Ilicic (63.) illetve Haroyan (56.)
Bulgária – Románia 0-0
Ausztria – Szerbia 2-1 (2-1)
Gólszerzők: Wimmer (10.), Baumgartner (13.) illetve S. Pavlovic (35.)
Portugália – Finnország 4-2 (2-0)
Gólszerzők: R. Dias (17.), D. Jota (45+4. -büntetőből), B. Fernandes (55. és 84.) illetve Pukki (73. és 77.)
Olaszország – Törökország 0-0
Gólszerző: –
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…