Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
Az egykori magyar válogatott szélső megtalálta a számításait Cipruson, és a továbbiakban is szívesen játszana a szigetországban…
A ciprusi AEK Larnacát erősítő Gyurcsó Ádám az M1 aktuális csapatának nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy az októberi edzőváltás idején a kilencedik helyen álltak, így nagy teljesítmény, hogy bejutottak a rájátszásba és a végén versenyben voltak a bajnoki címért, melyet ugyanannyi ponttal az APOEL Nicosia kaparintott meg.
“Ha akkor valaki azt mondja nekünk, hogy az utolsó fordulóban még lesz esélyük a bajnokságot megnyerni, azt szerintem mindenki aláírta volna” – jelentette ki Gyucsó.
A magyar csatár ugyanakkor hozzátette, a végén már kis csalódásként élték meg, hogy nem tudtak nyerni, mert miután lendületbe jöttek, sokak véleménye szerint az övék volt a legjobb csapat a bajnokságban.
“Csapatszinten ez egy jó idény volt, de nekem személy szerint csalódás” – fogalmazott Gyurcsó.
A 33 éves támadó 2021 augusztusának végén szerződött a ciprusi együtteshez, amellyel egyszer harmadik, kétszer pedig második lett a bajnokságban. Ezzel kapcsolatban azt fogalmazta meg célként, hogy jó lenne végre nyerni, ő maga pedig többet szeretne hozzátenni a csapat teljesítményéhez, mint amennyit a legutóbbi idényben.
Jelezte, a felkészülés során igyekszik bizonyítani, hogy helye van a csapatban, aztán majd eldől, hogy miként alakul a sorsa.
“Jelen pillanatban abszolút nem gondolkozom a klubváltáson, szerintem ki fogom tölteni a szerződésemet” – tette hozzá a labdarúgó.
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…