7 forduló után továbbra is győzelem nélkül áll a Crystal Palace!
Egyelőre hivatalos tárgyalások még nem kezdődtek…
Már 10 hónapja nem talált magának új klubot
A magyar válogatott hamarosan az országban játszik…
Ennél jobban nem igen lehet kifejezni, hogy számítanak egy fiatalra…
Többen meghatározó játékosok külföldi csapatukban…
Továbbra is vizsgálják az incidenst, és ha kell, több drukkert is kitiltanak a stadionból
A világbajnok francia középpályás lényegében hivatalossá tette a CAS döntését…
Az októberi válogatott-meccseken már pályára léphet…
Három vereséggel kezdett a DVSC kispadján…
Angol sajtóhírek szerint az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpool csapata szerződést hosszabbítana egyik kapusával.
(Photo by John Powell/Liverpool FC via Getty Images)
A The Athletic információi szerint Liverpool új szerződést ajánlott a veterán kapusnak, Adriánnak. A 37 éves játékos 26 alkalommal lépett pályára, mióta 2019 augusztusában az Anfieldre érkezett, a harmadik számú ghálóőr volt Alisson Becker és Caoimhin Kelleher mögött. Az elmúlt szezonban egyszer sem kapott lehetőséget.
Ennek ellenére hosszabbítani készülnek vele, az ajánlatot pedig akkor “erősítették meg”, amikor a Liverpool bejelentette a maradó és távozó játékosok listáját. A középhátvéd Joel Matip és a központi középpályás Thiago Alcantara távozását már korábban megerősítették.
Adam Lewis, Melkamu Frauendorf és Mateusz Musialowski is távozik a klubtól. Mindhárman a korábbi menedzser, Jürgen Klopp alatt debütáltak, Musialowski legutóbb a Sparta Praha elleni Európa Liga 16. fordulójában lépett pályára.
7 forduló után továbbra is győzelem nélkül áll a Crystal Palace!
Egyelőre hivatalos tárgyalások még nem kezdődtek…
Már 10 hónapja nem talált magának új klubot
A magyar válogatott hamarosan az országban játszik…
Ennél jobban nem igen lehet kifejezni, hogy számítanak egy fiatalra…
Többen meghatározó játékosok külföldi csapatukban…
Továbbra is vizsgálják az incidenst, és ha kell, több drukkert is kitiltanak a stadionból
A világbajnok francia középpályás lényegében hivatalossá tette a CAS döntését…
Az októberi válogatott-meccseken már pályára léphet…
Három vereséggel kezdett a DVSC kispadján…
Az új szerződése 2026 végéig szól!
Sorozatban harmadik meccsén maradt pont nélkül a DVSC!
A belga támadó egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a sikerből!
November környékén térhet vissza!
Ám van egy másik nagy hiányzó is a keretben
Lassana Diarra esetére hivatkoznak az ügy kapcsán
Az olasz edző szerint változtatni kell a játékukon
Négy játékos először kapott behívást a nemzeti csapatba…
Felfedte a nyári kontinensviadal alatti sérelmeit…
Bejelentést tett az Európai Unió…
Üzenet a madridi vezetőségnek is?!