Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
Az Európa-bajnokságra készülő svájci válogatott kihirdette a keretét a kontinenstornára…
(Photo by Harry Langer/DeFodi Images via Getty Images)
A svájci válogatott szövetségi kapitánya, Murat Yakin nyilvánosságra hozta, hogy melyik 26 játékossal vág neki az Európa-bajnokságnak.
A korábbi szűkítések után most a maradék három kimaradó nevét is ismertette a svájciak kapitánya: ennek értelmében a belga Genket erősítő támadó, Andri Zeqiri, a Young Boysban játszó Joel Monteiro, illetve Bryan Okoh, Ulisses García és Becir Omeragic sem tagja az Európa-bajnokságra utazó keretnek.
A svájci válogatott az Európa-bajnokságon az A csoportban szerepel, az első mérkőzését jövő szombaton a magyar válogatott ellen fogja vívni.
Kapusok: Gregor Kobel (Borussia Dortmund – Németország), Yvon Mvogo (Lorient – Franciaország), Yann Sommer (Internazionale – Olaszország)
Hátvédek: Manuel Akanji (Manchester City – Anglia), Nico Elvedi (Mönchengladbach – Németország), Ricardo Rodríguez (Torino – Olaszország), Fabian Schär (Newcastle – Anglia), Leonidas Stergiou (VfB Stuttgart – Németország), Silvan Widmer (Mainz – Németország), Cedric Zesiger (Wolfsburg – Németország)
Középpályások: Michel Aebischer (Bologna – Olaszország), Zeki Amdouni (Burnley – Anglia), Remo Freuler (Bologna – Olaszország), Ardon Jashari (Luzern), Fabian Rieder (Rennes – Franciaország), Xherdan Shaqiri (Chicago Fire – Egyesült Államok), Vincent Sierro (Toulouse – Franciaország), Renato Steffen (Lugano), Rubén Vargas (Augsburg – Németország), Granit Xhaka (Bayer Leverkusen – Németország), Denis Zakaria (Monaco – Franciaország)
Csatárok: Kwadwo Duah (Ludogorec – Bulgária), Breel Embolo (Monaco – Franciaország), Dan Ndoye (Bologna – Olaszország), Noah Okafor (Milan – Olaszország), Steven Zuber (AEK Athén – Görögország)
Das sind unsere 26 EM-Fahrer 🇨🇭
Nos 26 joueurs pour l’Euro
I nostri 26 giocatori per l’Europeo📰 ➡ https://t.co/hbEijFm84Y#natimiteuch #lanatiavecvous #lanaticonvoi #lanaticunvus #Euro2024 pic.twitter.com/GConT9v1u0
— 🇨🇭 Nati (@nati_sfv_asf) June 7, 2024
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!