Az előző botlás után most simán győztek a katalánok
Lois Openda találatával tudta begyűjteni mind a három pontot a Lipcse…
Erik ten Hag csapata jelenleg a 14. a tabellán
Hiába játszottak az utolsó 25 percben emberelőnyben!
Az Athletic részéről Berenguer, Inaki Williams és Ander Herrera is kihagyta a maga büntetőjét!
Nem tudta megtartani egygólos előnyét Thiago Motta legénysége…
A második meccs szorosabban alakult…
A hajrában sikerült megnyernie a találkozót a Celticnek…
Résen volt a játékvezető…
A KTE az utolsó helyen áll a tabellán kilenc forduló után
A magyar válogatott 3-0-s győzelmet aratott Izrael ellen az Európa-bajnokság előtti utolsó felkészülési mérkőzésen…
(Photo by Horvath Tamas/Getty Images)
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik a combját fájlalva cserét kért az Izrael elleni felkészülési mérkőzés második félidejének elején. Az érintettek azonban mindenkit megnyugtattak, a Liverpool középpályásának nem komoly a sérülése.
“Ami Szoboszlai Dominikot illeti, semmi aggasztó sincs az állapotával kapcsolatban. Hogy ne tegyük ki semmilyen kockázatnak, amely megakadályozná, hogy jövő szombaton pályán lássuk, lecseréltük. Nagyon jól tette, hogy cserét kért” – erősítette meg Marco Rossi szövetségi kapitány.
“Nem kell aggódni, jól leszek!” – tette hozzá Szoboszlai.
A mérkőzésen ugyancsak megsérült Callum Styles, akivel kapcsolatban Rossi elmondta, hogy esetében inkább van ok az aggodalomra, de reméli, hogy az ő játéka sem lehet veszélyben az első Eb-mérkőzésen.
A magyar válogatott jövő szombaton Svájc ellen kezdi meg szereplését a németországi kontinensviadalon.
Az előző botlás után most simán győztek a katalánok
Lois Openda találatával tudta begyűjteni mind a három pontot a Lipcse…
Erik ten Hag csapata jelenleg a 14. a tabellán
Hiába játszottak az utolsó 25 percben emberelőnyben!
Az Athletic részéről Berenguer, Inaki Williams és Ander Herrera is kihagyta a maga büntetőjét!
Nem tudta megtartani egygólos előnyét Thiago Motta legénysége…
A második meccs szorosabban alakult…
A hajrában sikerült megnyernie a találkozót a Celticnek…
Résen volt a játékvezető…
A KTE az utolsó helyen áll a tabellán kilenc forduló után
Pető Tamás élesen bírálta a csapatát…
Izgalmasan alakult a városi ütközet…
Majdnem napra pontosan 10 évig tartott!
Ötgólos meccsen kaptak ki Gazdag Dánielék…
Újabb három pontot gyűjtött be az alapszakasz-győztes…
Vezéráldozattal járt a Villarreal elleni győzelem…
A magyar támadó gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott, a klub kapujában pedig Kovács Dániel állt
A csapat korábbi játékosa Európában is ígéretes pályát futott be…
A magyar válogatott szélső találata ráadásul pontot ért csapata számára
Vinícius Junior pazar gólt lőtt…
A vendégek úgy is nagyon megnehezítették a címvédő dolgát, hogy a 20. perctől emberhátrányban futballoztak!
Mitrovic volt a nyerőember
Az elmúlt 6 mérkőzésén 14 pontot gyűjtött Vladimir Radenkovic csapata!
Valószínűleg a válogatott szünet után sem fog még rögtön visszatérni
A francia játékos már januárban visszatérhet az edzésekre doppingvétsége után