A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
A magyar válogatott kapusa bizakodóan várja a pénteken rajtoló Európa-bajnokságot…
(Photo by Alex Pantling – UEFA/UEFA via Getty Images)
A magyar válogatott rutinos kapusa, Gulácsi Péter a Nemzeti Sportnak adott interjúban értékelte az írek és az izraeliek elleni felkészülési mérkőzések tapasztalatait:
“Szombaton már valóban sokkal dinamikusabban játszottunk. Megvoltak az ütemváltásaink, jobban megéreztük, mikor van szabad terület a rivális védelme mögött, sok helyzetet alakítottunk ki. Az írek elleni meccsbe még fáradtan mentünk bele, mivel az előtte lévő nyolc-kilenc napban keményen dolgoztunk Telkiben, egyáltalán nem lepett meg, hogy fásultabban mozogtunk. Debrecenhez erős kötődésem van, örültem, hogy az Eb-főpróbát ott játszhattuk Izrael ellen. És annak is, hogy sikerült kiszolgálnunk a közönséget, az első félidőben különösen jól játszottunk.”
“Sok minden jól működött, de nem mondanám, hogy százszázalékosan elégedett voltam. Mi, kapusok abban a pozícióban vagyunk, hogy hátulról olyasmit is látunk, amit a mezőnyből nehéz kiszúrni. Debrecenben is voltak olyan játékhelyzetek, amelyeket az előttünk álló napokban mindenképpen ki kell javítani. Ezeket muszáj megbeszélnünk, hiszen a tornán elengedhetetlen, hogy az erősebb csapatok ellen sokkal stabilabbak legyünk” – tette hozzá az RB Leipzig hálóőre.
A magyar válogatott a pénteken kezdődő Európa-bajnokságon először szombaton lép pályára a Svájc ellen, majd a házigazda Németországgal és Skóciával találkozik még a csoportkörben.
“Mind a három válogatottat ismerjük, tudjuk, milyen karakteres együttesek várnak ránk. A svájci és a német válogatott szereti, ha nála van a labda, ha uralja a mérkőzést, diktálja a tempót. A skótok erősek, hasonló a stílusuk, mint az íreké” – mondta el Gulácsi az Eb-csoportellenfelekről.
“Biztos vagyok benne, hogy sokkal többször szorítanak be bennünket a kapunk elé, többször kell mélyen védekeznünk. Ezért is lesz fontos, hogy a három évvel ezelőtti Európa-bajnoksághoz képest többet legyen nálunk a labda, hiszen ezzel energiát tudunk spórolni, mert ha mi passzolgatunk, levegőhöz juthatunk” – szögezte le a tapasztalt kapus.
“Ahogy mondani szokták, éles hét áll előttünk. A csapat hangulatának jót tett az Izrael elleni siker, mégiscsak jobb győzelemmel elindulni egy ilyen tornára” – tette hozzá.
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…
Pályafutása során megfordult a Juventusban és az Interben is…
Szurkolói ankétot tartott a Ferencváros…
Komoly erősítést észül bejelenteni az AEK Athén együttese…
Pályára lép többek között a PSG és a Borussia Dortmund is…
Vincent Kompany – nem csak a győzelmekkel – üzent a kritikusainak…
Kerekesszékbe kényszerült, de már újra játszik…
Egy év alatt kevés lehetőséget kapott…