Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Spurs és Tanguy Ndombélé útjai végleg elváltak…
(Photo by Robbie Jay Barratt – AMA/Getty Images)
A Tottenham együttese hivatalos csatornáin keresztül jelentette be, hogy közös megegyezéssel szerződést bontottak Tanguy Ndombélével. A 27 éves labdarúgó kontraktusából még egy év volt hátra, azonban mindkét fél szabadulni szeretett volna a másiktól, így sikerült ugyanarra a nevezőre jutniuk, aminek értelmében a játékos szabadon igazolhatóvá vált.
Ndombélé 2019-ben érkezett a londoni gárdához a Lyontól 60 millió euróért cserébe. Eleinte jól ment neki a játék, majd óriási lejtmenetet vett, így 2022 januárjában kölcsönbe került korábbi csapatához, a Lyonhoz. Még ugyanazon a nyáron a Napoli is kölcsönvette őt, az olaszoknál egy teljes szezont húzott le, míg a hátunk mögött hagyott idényt a Galatasaraynál töltötte. A törököknek volt vásárlási opciója a francia labdarúgóra, azonban nagyon gyengén teljesített és alig-alig kapott lehetőséget, ezért nem élnek vele.
A Tottenham színeiben Ndombélé összesen 91 tétmérkőzésen kapott lehetőséget, amelyeken 10 gólt és 9 gólpasszt jegyzett.
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…