Sorozatban harmadik meccsén maradt pont nélkül a DVSC!
A belga támadó egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a sikerből!
November környékén térhet vissza!
Lassana Diarra esetére hivatkoznak az ügy kapcsán
Az olasz edző szerint változtatni kell a játékukon
Négy játékos először kapott behívást a nemzeti csapatba…
A tulajdonosváltása következtében jelentős átalakuláson áteső Újpest hamarosan új vezetőedzőt nevezhet ki…
A Nemzeti Sport információi szerint a Fehérvár vezetőedzője, Bartosz Grzelak vasárnap tér vissza Magyarországra, és ekkor búcsúzhat el klubja vezetőitől, ugyanis a jövőben az Újpest trénere lehet, amely a közelmúltban megkereste őt.
A 45 éves svéd-lengyel szakember tavaly márciusban vette át a Fehérvár irányítását, melyet beugróként kínkeservesen tartott bent az első osztályban, az első teljes idényében viszont az európai kupaszereplést érő negyedik helyre kormányozta be az együttest.
A lap úgy tudja, hogy Grzelak szerződtetése részleteiről még folynak az egyeztetések, de ha megállapodás születik, akkor az Újpest a jövő héten akár már az új edző vezetésével kezdheti meg a nyári felkészülést. Az NS értesülései szerint az újpestiek több játékost is szerződtetnének Fehérvárról, ennek részleteiről is folynak még a tárgyalások.
A forrás információi szerint Fehérváron az NB III-as Veszprémtől már távozott Pető Tamás lehet az új vezetőedző, ő az első számú jelölt a posztra, de addig nem köthetnek vele szerződést, amíg Grzelakkal hivatalosan nem szakít a klub, egyszerre ugyanis nem lehet két vezetőedzőnek is érvényes szerződése. Pető 2015 és 2017 között több fehérvári tréner mellett is dolgozott pályaedzőként, illetve 2015-ben megbízott vezetőedzőként nyolc tétmeccsen irányította is a csapatot Bernard Casoni menesztése után.
Sorozatban harmadik meccsén maradt pont nélkül a DVSC!
A belga támadó egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a sikerből!
November környékén térhet vissza!
Ám van egy másik nagy hiányzó is a keretben
Lassana Diarra esetére hivatkoznak az ügy kapcsán
Az olasz edző szerint változtatni kell a játékukon
Négy játékos először kapott behívást a nemzeti csapatba…
Felfedte a nyári kontinensviadal alatti sérelmeit…
Bejelentést tett az Európai Unió…
Üzenet a madridi vezetőségnek is?!
Az idényben harmadszor lesz tele a Fehérvári úti Stadion…
Minden jelenlegi PL-csapatot alulmúlnak…
Három vereség után javítottak a rióiak…
NB I, La Liga, Serie A és Bundesliga mérkőzést is rendeznek…
Hosszabb kihagyásra számíthat…
Így értékelt Pascal Jansen a Spurs elleni vereség után…
A Fiorentina hozta a kötelezőt jóval gyengébb erőket képviselő walesi ellenfelével szemben…
Vereséget szenvedett az AS Roma, kitömte a Rangerst a Lyon…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A találkozó hajrájában egy gólpasszt is kiosztott a magyar válogatott játékos…