Későn ébredt Hansli Flick csapata, mindez pedig megbosszulta magát…
Ráadásul ez volt a csapat negyedik gólja!
Thiago Motta legénysége hat fordulót követően sem kapott gólt a bajnokságban!
Ballack kétségtelenül a német labdarúgás talán egyik legmeghatározóbb tagjának számított, nagyon sok sikerben volt része, ám karrierje bizonyos szakaszaiban lehettek volna olyan erősebb pontjai, amelyek miatt akár még emlékezetesebb pályafutást tudhatna maga mögött. Hogy mely évekre gondolunk pontosan? Cikkünkből kiderül…
Így ismét döntetlen az állás!
Ismét kipróbálhatja magát külföldön…
A Brighton and Hove Albion vezetőedzője csak dicsérni tudta a rivális játékosát…
A német bajnokságban (Bundesliga) szereplő Borussia Dortmund együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy a jövőben nem Edin Terzic látja el a vezetőedzői feladatokat a csapatnál.
(Photo by Cesare Purini/Mondadori Portfolio via Getty Images)
A német sajtó korábbi beszámolói alapján már tapasztalható volt a feszültség Mats Hummels és Edin Terzic között, a védő ugyanis a Real Madrid elleni BL-döntő előtt összekülönbözött edzőjével, akinek kritizálta a taktikáját. A hírek szerint ezen Terzic olyannyira feldühödött, hogy azonnal fel is ajánlotta a lemondását, de a felek végül a közelgő fináléra tekintettel rendezték a nézeteltérést.
A 41 éves szakember végül mégis távozni fog a sárga-feketéktől, a mai napon ugyanis a klub hivatalos közleményben tudatta, hogy Terzic maga kérte a szerződése azonnali hatályú felbontását, a klub pedig egy konzultációt követően el is fogadta azt. Terzic levélben már el is búcsúzott a csapat szurkolóitól:
„Hihetetlen fájdalmas számomra, de minden sárga-fekete-szurkolónak el kell mondanom, hogy ma megválok a BVB-től. Óriási megtiszteltetés volt megnyerni a Német Kupát a BVB-vel, és a Bajnokok Ligája döntőjéig menetelni a csapattal. Azért kértem a találkozót a klub felsőbb vezetésétől, mert tíz év után úgy éreztem, hogy a közelgő újrakezdésnél már egy új embernek kell állnia a pálya szélén. Mindenki, aki közel áll hozzám tudhatja, hogy nagyon nehéz volt meghoznom ezt a döntést az elmúlt hetekben, ugyanakkor az intenzív megbeszélések után sem változott meg az elhatározásom. A legjobbakat kívánom a klubnak, és ez nem búcsú, hamarosan találkozunk. Viszlát, BVB!”
Edin Terzic edzői karrierje folyamán másodszor irányította a Dortmundot, amellyel 2021-ben megnyerte a Német Kupát, 2023-ban a második helyen végzett a csapattal a Bundesligában, a most véget érő szezonban pedig a BL-döntőbe vezette a klubot.
Edin Terzić leaves Borussia Dortmund.
The coach, who won the DFB Cup with BVB in 2021, finished runner-up in the 2023 championship and reached the 2024 Champions League final, asked BVB to terminate his contract with immediate effect.
Borussia Dortmund agreed to the request… pic.twitter.com/WU3gV6s5VM
— Borussia Dortmund (@BlackYellow) June 13, 2024
Későn ébredt Hansli Flick csapata, mindez pedig megbosszulta magát…
Ráadásul ez volt a csapat negyedik gólja!
Thiago Motta legénysége hat fordulót követően sem kapott gólt a bajnokságban!
Ballack kétségtelenül a német labdarúgás talán egyik legmeghatározóbb tagjának számított, nagyon sok sikerben volt része, ám karrierje bizonyos szakaszaiban lehettek volna olyan erősebb pontjai, amelyek miatt akár még emlékezetesebb pályafutást tudhatna maga mögött. Hogy mely évekre gondolunk pontosan? Cikkünkből kiderül…
A távoli lövések meccsén…
Tovább robog Arne Slot csapata…
Így ismét döntetlen az állás!
Ismét kipróbálhatja magát külföldön…
A Brighton and Hove Albion vezetőedzője csak dicsérni tudta a rivális játékosát…
Sőt, azóta a második gól is megszületett…
Mikel Arteta csapata csak a hosszabbításban tudta megszerezni a győzelmet…
Már az első félidőben beállították a végeredményt a csapatok!
Dejan Sztankovics csapata másodszor kapitulált a szezonban…
Gulácsi Péter is kivette a részét a győzelemből, a magyar válogatott hálóőr büntetőt tudott hárítani…
A két csapat a szezon eddigi legjobb félidejét produkálta!
Sorozatban ötödik bajnokiján maradt veretlen a diósgyőri csapat!
Az argentin csatár első góljait szerezte az idényben…
Ezzel fél óra alatt jutott mesterhármasig!
A beszámolók dicsérték a teljesítményét…
Továbbra is veretlen Guardiola csapata, de a játéknap végére lecsúszhatnak az első helyről!
“Meg kell adnunk a megfelelő választ…”
Igazán fontos rangadón kénytelen nélkülözni a legjobbját a csapat…
Jól sikerült az MLSZ akciója…
Akár már januárban, Rodri kiesése miatt is…