A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Az MTK Budapest a második új szerzeményét erősítette meg az idei nyári átigazolási időszakban…
Az MTK Budapest hivatalos honlapján tudatta, hogy szerződtette a szlovák bajnokság (Niké Liga) elmúlt idényének gólkirályát, Róbert Polievkát a Besztercebánya csapatától.
A 28 éves támadó az elmúlt szezonban 27 bajnokin 13 gólt és nyolc gólpasszt jegyzett a szlovák élvonalban, és az elmúlt öt szezon mindegyikében több mint 10 bajnoki gólt szerzett.
Az Európa-bajnokságra kijutó szlovák válogatott színeiben kilenc találkozón lépett pályára a selejtezősorozatban. Polievka részt vett az Eb-résztvevő válogatott felkészülésében, de az utolsó pillanatban végül nem utazhatott a kontinenstornára.
Remek szezonja után több szlovák és magyar élcsapatnál is felmerült a neve, de a támadó végül a kék-fehérek mellett döntött, majd a klubbal is sikerült megállapodni az átigazolás feltételeiről.
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…
Pályafutása során megfordult a Juventusban és az Interben is…
Szurkolói ankétot tartott a Ferencváros…
Komoly erősítést észül bejelenteni az AEK Athén együttese…
Pályára lép többek között a PSG és a Borussia Dortmund is…
Vincent Kompany – nem csak a győzelmekkel – üzent a kritikusainak…
Kerekesszékbe kényszerült, de már újra játszik…
Egy év alatt kevés lehetőséget kapott…