Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Eb 2024: Romelu Lukaku biztosan hamar elfelejtené a Szlovákia elleni mérkőzést! – képpel

Mint ismert, Belgium óriási meglepetésre 1:0-ára kikapott Szlovákiától az Európa-bajnokság E-csoportjában, egy olyan találkozón, amelyről Romelu Lukaku miatt is sokat fognak még beszélni az elkövetkezendő napokban.

 

Ugyan hiba lenne Lukakut okolni egy személyben a belga válogatott vereségéért, az viszont vitathatatlan, hogy a 31 éves támadó sokat tehetett volna azért, hogy másmilyen eredmény alakuljon ki – Hogy mást ne mondjunk, Lukakunak egymaga magasabb volt a várható gólszáma (xG), mint a teljes szlovák válogatottnak (0,82 szemben a szlovákok 0,59-es mutatójával – a szerk.).

Rögtön a találkozó elején történt, hogy Lukaku két helyzetet is elpuskázott, mielőtt Szlovákia a 7. percben megszerezte volna a vezetést… A folytatásban a legutóbbi szezont az AS Roma együttesében töltő bivalyerős játékos kétszer is betalált ugyan a második játékrészben, ám hamar kiderült, hogy szabálytalanság előzte meg mindkét gólját: az elsőnél maga Lukaku állt lesen; a második találatát pedig Lois Openda kezezés előzte meg… Miután a VAR mindkétszer közbeszólt, Romelu Lukaku lett az első játékos  Európa-bajnokságon, akinek egy találkozón két gólját is érvénytelenítette a videóbíró!

(…) Ha ez nem lenne elég balszerencse, a belgát sztárja végül, ahogyan az a legfelső három képen is látszik, összességében három alkalommal állt ajtó-alak helyzetben, mindháromszor elhibázta ziccerét – Legutóbb a 2000-es Európa-bajnokságon láthattunk hasonlót; valamint az ide vonatkozó rekordot még Dennis Bergkamp tartja az 1996-os angliai Eb-ről, ahol a hollandok klasszisa 4 nagy helyzetet is elhibázott.

(Borítókép: Photo by Stu Forster/Getty Images)