A magyar válogatott hamarosan az országban játszik…
Ennél jobban nem igen lehet kifejezni, hogy számítanak egy fiatalra…
Többen meghatározó játékosok külföldi csapatukban…
Továbbra is vizsgálják az incidenst, és ha kell, több drukkert is kitiltanak a stadionból
A világbajnok francia középpályás lényegében hivatalossá tette a CAS döntését…
Az októberi válogatott-meccseken már pályára léphet…
Három vereséggel kezdett a DVSC kispadján…
Az új szerződése 2026 végéig szól!
Sorozatban harmadik meccsén maradt pont nélkül a DVSC!
Az Európa-konferencialiga selejtezőjének sorsolásán eldőlt, hogy a két magyar csapat mely csapatok ellen kezdi meg szereplését…
Az UEFA szerdai sorsolásán eldőlt, hogy az Európa-konferencialiga selejtezőjének második fordulójában a Puskás Akadémia az ukrán Dnyipróval, a Fehérvár pedig az azeri Sumqayittal fog játszani.
Mindkét magyar együttes idegenben játssza a párharc első összecsapását, vagyis hazai pályán lesz esélye kiharcolni a továbbjutást.
Továbbá az is eldőlt, hogy az Eszék a Siauliai (litván)–Levedia Tallin (észt) meccs győztesével találkozik, míg a szlovák első osztályban érdekelt Dunaszerdahely a Sheriff Tiraspol (moldovai)–PFC Zire (azeri) párharc továbbjutójával csap majd össze a második körben.
A második forduló mérkőzéseit július 25-én és augusztus 1-jén rendezik.
A magyar válogatott hamarosan az országban játszik…
Ennél jobban nem igen lehet kifejezni, hogy számítanak egy fiatalra…
Többen meghatározó játékosok külföldi csapatukban…
Továbbra is vizsgálják az incidenst, és ha kell, több drukkert is kitiltanak a stadionból
A világbajnok francia középpályás lényegében hivatalossá tette a CAS döntését…
Az októberi válogatott-meccseken már pályára léphet…
Három vereséggel kezdett a DVSC kispadján…
Az új szerződése 2026 végéig szól!
Sorozatban harmadik meccsén maradt pont nélkül a DVSC!
A belga támadó egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a sikerből!
November környékén térhet vissza!
Ám van egy másik nagy hiányzó is a keretben
Lassana Diarra esetére hivatkoznak az ügy kapcsán
Az olasz edző szerint változtatni kell a játékukon
Négy játékos először kapott behívást a nemzeti csapatba…
Felfedte a nyári kontinensviadal alatti sérelmeit…
Bejelentést tett az Európai Unió…
Üzenet a madridi vezetőségnek is?!
Az idényben harmadszor lesz tele a Fehérvári úti Stadion…
Minden jelenlegi PL-csapatot alulmúlnak…