Vinícius Junior pazar gólt lőtt…
A vendégek úgy is nagyon megnehezítették a címvédő dolgát, hogy a 20. perctől emberhátrányban futballoztak!
Mitrovic volt a nyerőember
Az elmúlt 6 mérkőzésén 14 pontot gyűjtött Vladimir Radenkovic csapata!
Valószínűleg a válogatott szünet után sem fog még rögtön visszatérni
A francia játékos már januárban visszatérhet az edzésekre doppingvétsége után
Nem tudott megegyezni a londoniakkal, így az MU csapott le rá
Komoly pofonba szaladt bele Gilardino csapata…
A szenegáli támadó duplázott, a portugál klasszis pedig gólt és gólpasszt jegyzett…
Új környezetben bizonyíthat…
A csoport rangadója valóban egy izgalmas mérkőzést tartogatott, a dán válogatott olyannyira megnehezítette Anglia dolgát, hogy Southgate csapata mindössze egy ponttal távozhatott…
(Photo by Mateusz Slodkowski/Getty Images)
Az előző Európa-bajnokság kiemelkedő csapatai csaptak össze a csütörtöki játéknap második mérkőzésén, ahol Dánia és Anglia lépett pályára Frankfurtban, hogy egy lépéssel közelebb juttassák magukat a továbbjutáshoz.
Az első félidőben ennek köszönhetően esett egymásnak a két csapat, hiszen míg Harry Kane a 18. percben tudott betalálni, addig Hjulmand a torna egyik legszebb találatával egyenlített ki a 34. percben, így téve továbbra is kiélezetté a mérkőzést. A dánok játékosa a tizenhatoson kívülről suhintotta meg a labdát olyan elemi erővel, hogy az szinte tűegyenesen csapódott be az angolok kapufájára, amelyről Pickford háta mögé pattant be a kapuba.
A második félidőben Southgate ugyan idejében reagált, és próbált változtatásokat kieszközölni, azonban a csereként beálló játékosok sem tudtak frissességet hozni Anglia játékába, így Dánia megúszta újabb kapott gól nélkül és 1-1-es végeredménnyel zárta a mérkőzést.
A döntetlennel egyik csapat sem lehet elégedett, hiszen így Anglia sem biztosította be a továbbjutását, és Dánia sem lehet nyugodt az utolsó fordulóban, hiszen mindössze 2 ponttal áll a tabella második fokán.
Dánia – Anglia 1-1 (1-1)
Helyszín: Deutsche Bank Park (Frankfurt) Vezette: Soares Dias A. (Por)
Gólszerzők: Hjulmand (34.) ill. Kane (18.)
Kiállítás: – ill. –
Anglia: Pickford — Walker, Stones, Guehi, Trippier — Alexander-Arnold, Rice — Saka, Bellingham, Foden — Kane.
Dánia: Schmeichel — Andersen, Christensen, Vestergaard — Maehle, Hjulmand, Hojbjerg, Kristiansen — Eriksen — Wind, Hojlund.
A mérkőzés videós összefoglalója:
A C-csoport állása:
Vinícius Junior pazar gólt lőtt…
A vendégek úgy is nagyon megnehezítették a címvédő dolgát, hogy a 20. perctől emberhátrányban futballoztak!
Mitrovic volt a nyerőember
Az elmúlt 6 mérkőzésén 14 pontot gyűjtött Vladimir Radenkovic csapata!
Valószínűleg a válogatott szünet után sem fog még rögtön visszatérni
A francia játékos már januárban visszatérhet az edzésekre doppingvétsége után
Nem tudott megegyezni a londoniakkal, így az MU csapott le rá
Komoly pofonba szaladt bele Gilardino csapata…
A szenegáli támadó duplázott, a portugál klasszis pedig gólt és gólpasszt jegyzett…
Új környezetben bizonyíthat…
Zsinórban 20. PL-meccsén maradt nyeretlen a Soton!
Mateo Kovacic duplázni tudott a mérkőzésen…
Már 8 perc után kettővel mentek Xabi Alonsóék, de végül csak egy pontot tudtak megkaparintani…
A hétközi sima BL-győzelmet követően vereséget szenvedett a BVB…
2029 nyaráig írt alá!
Jordan Zemura gyönyörű szabadrúgás góljával tudta begyűjteni a három pontot az Udinese…
A sportigazgató a két német válogatott klasszis jövőjéről…
7 forduló után továbbra is győzelem nélkül áll a Crystal Palace!
Egyelőre hivatalos tárgyalások még nem kezdődtek…
Már 10 hónapja nem talált magának új klubot
A magyar válogatott hamarosan az országban játszik…
Ennél jobban nem igen lehet kifejezni, hogy számítanak egy fiatalra…
Többen meghatározó játékosok külföldi csapatukban…